jún 4, 2021
12 Views
0 0

Végleges döntés született a skálás gyilkos szabadulásáról

Written by

Horváth-Tóth Imola, a törvényszék szóvivője pénteken az MTI-vel azt közölte: a tanács – az elsőfokú döntéssel megegyező – álláspontja szerint nem lehet alappal következtetni arra, hogy az elítélt esetében a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető lenne.

(A legfrissebb hírek itt)

Az első fokon eljárt büntetés-végrehajtási bíró korábban az elítélt által előadottakra, a fogvatartása alatti magatartását részletező büntetés-végrehajtási intézeti előterjesztésre, valamint az igazságügyi pszichológus bevonásával készült komplex szakértői véleményre alapozva úgy határozott, az elítéltnek tovább kell töltenie életfogytig tartó – több emberen elkövetett emberölés bűntette és más, súlyos bűncselekmények miatt kiszabott – fegyházbüntetését.

(Ez is érdekelheti:“Egy fillér sem kell a fiam gyilkosától” – Megszólalt a skálás gyilkos egyik áldozatának idős édesanyja)

Bene László Donászi Aladárral együtt követte el a bűncselekményt (társa 2001-ben a sopronkőhidai büntetés-végrehajtási intézetben öngyilkos lett).

Bene Lászlót a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a Budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása, valamint több ember, így egy 23 éves egyetemista és két vadász életének kioltása miatt, és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte.

(Ez is érdekelheti: Megkönnyebbült a skálás gyilkos testvére, amikor megtudta, hogy Bene a börtönben marad – Soha senkinek nem beszélt szörnyű titkáról)

A büntetésből az elítélt legkorábban húsz év kitöltése után lett volna feltételes szabadságra bocsátható, azonban ezt a bíróság már többször is mellőzte.

(MTI)

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

www.blikk.hu/aktualis/krimi/skalas-gyilkossag-felteteles-szabadsag-elkoveto/5slhxv5

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?