okt 18, 2020
4 Views
0 0

Varga Judit: „Minőségi ugrás” Donáth Anna önvallomása

Written by

Az eheti Bayer show első részében az utolsó cseppjéig kiélvezték a Borsod 6-os választókerületen múlt hét vasárnap lezajlott időközi országgyűlésiképviselő-választás eredményét, de leginkább mindazt, ami azóta történt az ellenzéki oldalon.

A műsor második felében Varga Judit igazságügyi miniszter volt Bayer Zsolt vendége. A műsor házigazdája a beszélgetés elején megjegyezte, hogy Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője rövid időn belül kétszer is lebukott. Bár sokáig tagadta, egy kiszivárgott felvételből kiderült, hogy mégiscsak szoros kapcsolatot ápol Vera Jourova cseh biztos asszonnyal és rendszeresen egyeztet vele. Ennek kell-e legyen valami következménye? – tette fel a kérdést Bayer Zsolt.

Ez egy morális ügy, ezért morális következményének kell, hogy legyen és van is

– válaszolta Varga Judit, majd hozzátette, hogy amit lehetett, ő megtett, hiszen felszólította Donáth Annát arra, hogy távozzon a közéletből. Az igazságügyi miniszter ezt követően kitért arra, hogy megdöbbentő az a minőség, ahogyan a történteket tálalják, hiszen a momentumos politikus

sikerrátával beszél arról, hogy az álhíreket miként terjeszti Európában Magyarországról és a magyar kormányról.

A műsorban elhangzott, hogy a HírTV hozta korábban nyilvánosságra azt a felvételt, amelyben Donáth Anna beismerte, hogy a Momentumnak része volt abban, hogy az Európai Parlamentben diktatúratörvényként beszéltek a felhatalmazási törvényről

Ez egy rendkívül méltatlan támadás volt a saját államigazgatásunk ellen is, azon munkások, emberek, egészségügyi dolgozók ellen, akiknek egyetlen egy feladatuk volt csak, hogy mentsék az emberi életeket és a magyar egészséget

– hangsúlyozta Varga Judit.

A beszélgetés során nem kerülhették meg a jogállamiság kérdését sem, amely miatt az országot időről időre a szőnyeg szélére állítják. Majd Bayer Zsolt azt a kérdést tette fel, hogy a csatlakozási szerződésünkben van- bármi olyan, amire rá lehet mutatni, és kijelenteni azt, hogy ezt a magyar kormány megsértette.

A tárcavezető az alapvető fogalmak közül a demokráciát emelte ki. Elmondta, hogy

nekünk jogunk van ahhoz, hogy a magyar állampolgárok szuverén döntését mások is tiszteletben tartsák, és erről négyévente lehet véleményt mondani. És ugyanez a szabadság, ugyanez az alkotmányos identitás. Bizonyos kérdésekben mi magyarok úgy gondoljuk, hogy a magyar választópolgárok, állampolgárok elsöprő többségének a véleményét kell képviselnünk kint Európában, legyen szó multikulturalizmusról, legyen szó migrációról, legyen szó családról, vallásról. (…) Úgy gondolom, hogy világok harcáról van szó, nem jogállamisági kérdésekről ezen viták esetében

– szögezte le.

Bayer Zsolt a beszélgetés során arra is rákérdezett, hogy a csatlakozási szerződésbe belefoglalták-e az LMBTQ jogokat vagy a melegházasságok kérdését. Varga Judit erre elmondta, hogy ezt nevezik lopakodó hatáskör bővítésnek, mert az a keretrendszer, amihez mi csatlakoztunk, az kimondta, hogy társadalmi politikai kérdésekbe az Európai Unió nem szólhat bele.

Ott a nemzeti szuveneritás a fő szabály – mutatott rá a miniszter.

Teljes adás:

Hír TV

hirtv.hu/bayer_show/varga-judit-minosegi-ugras-donath-anna-onvallomasa-2510195?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?