márc 30, 2021
8 Views
0 0

Varga Judit: Magyarországon valódi pluralizmus érvényesül a médiában

Written by

Varga Judit: Magyarországon valódi pluralizmus érvényesül a médiában

Az objektivitás és pártatlanság látszatára sem adó jelentésben foglaltakkal szemben Magyarország azon kevés tagállamok egyike, ahol valódi pluralizmus érvényesül a médiában, az ideológiai vitákban és a közvéleményben – írta az igazságügyi miniszter kedden a Facebook-oldalán.
A mai napon megjelent Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogi biztosának a médiaszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának magyarországi helyzetéről szóló jelentése. A számos ténybeli tévedés és ferdítés mellett talán a legbeszédesebb éppen az, hogy a „független” Népszava már kora reggel, órákkal a jelentés hivatalos közzététele előtt beszámolt annak tartalmáról. Ennyit a baloldali média elnyomottságáról. Úgy tűnik, Biztos asszonyt a részletes szóbeli és több tíz oldalas írásbeli kormányzati tájékoztatás sem érdekelte, hiszen egyetlen észrevételünket sem vezette át a jelentésébe, még a ténybeli tévedéseket sem. Az objektivitás és pártatlanság látszatára sem adó jelentésben foglaltakkal szemben Magyarország azon kevés tagállamok egyike, ahol valódi pluralizmus érvényesül a médiában, az ideológiai vitákban és a közvéleményben. A magyar kormány mindezek ellenére továbbra is nyitott a párbeszédre, illúzióink azonban nincsenek. Ha másra nem is, egy dologra biztosan jó lesz ez a memorandum: Mijatović biztos asszony elemzése egy az egyben beilleszthető lesz az Európai Bizottság következő jogállamisági jelentésébe…

– írta bejegyzésében Varga Judit.

Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

#wpdevar_comment_4 span,#wpdevar_comment_4 iframe{width:100% !important;}
pestisracok.hu/varga-judit-magyarorszagon-valodi-pluralizmus-ervenyesul-a-mediaban/

Komment írása

Article Categories:
pestisracok
banner

Vélemény, hozzászólás?