ápr 30, 2021
9 Views
0 0

Varga Judit: A baloldal “sokszor farkast kiáltott már, ami eddig sem jött. Most se fog”

Written by

Varga Judit: A baloldal “sokszor farkast kiáltott már, ami eddig sem jött. Most se fog”

Az átláthatóság legitim és demokratikus elvárás, ezt az állítást több nemzetközi fórum mellett az Európai Unió Bírósága is elismeri – írta az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán pénteken.

Varga Judit hozzátette: a luxembourgi székhelyű bíróság megerősítette, hogy megkülönböztethető a civil szervezeteknek egy olyan csoportja, amelyek – céljaikra és eszközeikre tekintettel – képesek a közéletre és a nyilvános vitára jelentős befolyást gyakorolni.

Egyetértés van a magyar kormány és a bíróság között abban is – közölte az igazságügyi miniszter -, hogy ezen szervezetek finanszírozásának átláthatósága “mindannyiunk érdeke, vagyis közérdek”.

A vita Magyarország és Brüsszel között tehát eddig sem a kitűzött cél, hanem az eszközök megválasztása körül folyt – emelte ki.

Mindezekre figyelemmel, tudomásul véve és tiszteletben tartva a bíróság korábbi döntését, a kormány az átláthatósági törvény hatályon kívül helyezésével egy időben új, az európai uniós joggal konform szabályozás megalkotására tesz javaslatot, amely ennek az eszköznek a módosításával megnyugtató módon rendezi a konfliktust – tudatta Varga Judit.

Hozzátette: ez a javaslat semmivel sem ró nagyobb terhet a civil szervezetekre az eddigieknél, és nem kér többet, mint ami korábban is elvárás volt: transzparens működést.

A civil szektor ma virágzik Magyarországon: jelenleg több mint 60 000 nem kormányzati szervezet működik – írta. Felhívta a figyelmet arra: kiemelt társadalmi szerepük miatt alapvető közérdek fűződik ahhoz, hogy értékteremtő tevékenységük átlátható legyen.

Sajnálatosnak nevezte, hogy “míg számunkra az átláthatóság elve egy elérendő cél”, a baloldal már megint “szankciókat és más rémképeket lát” a benyújtott javaslatban.

Varga Judit úgy fogalmazott: “Sokszor farkast kiáltottak már, ami eddig sem jött. Most se fog.”

‼️Az átláthatóság egy legitim és demokratikus elvárás‼️

Ajánlom

www.atv.hu/belfold/20210430-varga-judit-a-baloldal-sokszor-farkast-kialtott-mar-ami-eddig-sem-jott-most-se-fog

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?