ápr 28, 2021
4 Views
0 0

Van olyan szociális dolgozó, aki a felmondást választotta ahelyett, hogy kémkedjenek utána

Written by

Már a szociális szférában is arra kötelezik a munkavállalókat, hogy aláírásukkal járuljanak hozzá az úgynevezett „megbízhatósági vizsgálatokhoz”.

Ez a hozzájárulás engedélyt ad arra, hogy fedett akciók során ellenőrizzék a munkavállalókat, pesszimistább hangok szerint akár lehallgatások árán is. Korábban ilyen hozzájárulásra kérték az egészségügyi szolgálati jogviszony alá tartozó dolgozókat is, de ott a kormányzat hamar visszakozott, és a levelek kapcsán tévedésről beszélt.

Ahhoz, hogy a dolgozókat beépített emberek figyelhessék meg, már módosították a rendőrségi törvényt: ennek értelmében a védett állomány tagjai közé kerültek a köztisztviselőkön és kormányzati tisztviselőkön túl a szociális területen dolgozók is.

Erről pár napja a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete írt egy bejegyzést, kifejtve, hogy a megbízhatósági vizsgálat eredendően a korrupció elleni fellépés egyik eszköze: a rendőrségi törvény szerint a megbízhatósági vizsgálat célja annak megállapítása, hogy az azzal érintett eleget tesz-e a jogszabályban előírt hivatali, illetve jogszabályban, kollektív szerződésben, üzemi megállapodásban, valamint munkaszerződésben előírt munkaköri kötelezettségének.

A munkaköri, illetve hivatali kötelezettség teljesítésének ellenőrzése érdekében a megbízhatósági vizsgálatot végző szerv a munkakör ellátása során a valóságban is előforduló vagy feltételezhető élethelyzeteket hoz mesterségesen létre, tehát lényegében olyan ellenőrzésekről van szó, mint amikor az adóhatóság próbavásárlásokat végez.

Hogy el tudjuk képzelni, például a magát egy ellátott hozzátartozójának kiadó „tárgyalótiszt” pénzt kínál az intézménybe történő felvételért, így tesztelve, hogy azt a vizsgálat alá vont dolgozó elfogadja-e.

A megbízhatósági vizsgálat során titkos információgyűjtés is folytatható. Az eljárás kiszélesítése a hálapénz elfogadása elleni fellépés egyik eszköze lehet.

Az Alfahír birtokába eljutott egy ilyen nyilatkozat: az adatokat kitakartuk, de alapvetően egy nyugat-magyarországi szociális intézményről van szó, amelynek egyik munkavállalója nem járult hozzá a vizsgálathoz.

megbízhatósági vizsgálat

Mint az a dokumentumban is olvasható, a hozzájárulás megtagadása az érintett szociális dolgozó közalkalmazotti jogviszonyának, azaz lényegében a munkaviszonyának megszüntetését jelentheti majd.

alfahir.hu/2021/04/28/megbizhatosagi_vizsgalat_ellenorzes_halapenz

Komment írása

Article Categories:
alfahír
banner

Vélemény, hozzászólás?