márc 4, 2021
22 Views
0 0

Van, akinek 180 kilométert kellene utaznia az oltásért

Written by

Olyan is van, akit úgy hívtak be, hogy már megkapta az oltást.

Több olvasó is jelezte a 444-nek és a Telexnek, hogy akár a lakóhelyüktől távoli oltóponton kell jelentkezniük ahhoz, hogy megkapják a koronavírus elleni védőoltást. A kormány a következő napokban a 60 év alatti krónikus betegeket fogja beoltani, ezért csütörtökön ki is küldték sms-ben a behívókat.

A Telexnek többen is jelezték, hogy őket ugyan már korábban beoltották, mégis kaptak behívó üzenetet. A 444 egyik olvasója azt írta, hogy ő a Pest megyei Sülysápon él, de az sms szerint a hétvégén a Komárom-Esztergom megyei Kisbéren kellene jelentkeznie. A két település több mint 160 kilométerre van egymástól.

A Telex egyik levélírójának édesapja szintén Sülysápon él, neki viszont már Balassagyarmatra kellene utaznia, ami oda-vissza 180 kilométer. Mások azt írták, hogy Táborfalváról Komáromba hívták be (160 kilométer), illetve Ürömről Tatabányára. De egy olvasó olyanról is tud, akit a budapesti III. kerületből küldenek ugyancsak Komáromba.

24.hu/belfold/2021/03/04/koronavirus-magyarorszag-tomeges-oltas-kronikus-betegek/

Komment írása

Article Categories:
24.hu · Belföld
banner

Vélemény, hozzászólás?