máj 30, 2021
16 Views
0 0

Válogatás nélkül lőtték az embereket egy floridai biliárdklub előtt

Written by

350 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 804 382 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 19 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 728-ra emelkedett.
Több mint 5 ötmillió 137 ezer embert oltottak be Magyarországon, közülük 3 millió 582 ezren már a második adag vakcinát is megkapták.
Egy nemzet jövőjét a gyermekek jelentik – hangsúlyozta Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a gyereknap alkalmából.
A miniszterelnök is kapott beírást iskolás korában – mondta a Kormányinfó plusz gyermeknapi különkiadásában Orbán Viktor. A videóban gyerekek kérdéseire válaszoltak kormánypárti politikusok.
Gyurcsány Ferenc nem szereti, ha szembesítik a valósággal – így reagált a kormánypártok kommunikációs igazgatója arra, hogy a DK leutánozta a Fidesz-KDNP ellenzéki vezetőről szóló videóját.
Hollik István közölte: a videójuk azt mutatta be, hogy a Gyurcsány-kabinet válságba vezette az országot, a DK vezetőjének összeállításából viszont csak az derült ki, hogy Gyurcsány Ferenc filmje nagyon gyenge lett, az ellenzéki vezető rossz rendező.
Életveszélyes fenyegetéseket is kaptak az őszödi beszédről és a 2006-os tüntetésekről szóló film színészei – mondta a Hír TV Bayer Show című műsorában a film producere.
Kálomista Gábor szerint kettős mércét alkalmaznak azok, akik bírálják a filmet.
A producer hangsúlyozta: a színészek, akik a filmben játszanak csak a munkájukat végzik, nem válnak jobb vagy baloldalivá azzal, hogy egy politikai krimiben szerepet vállaltak.
2006-ban a brutális rendőri fellépés miatt nemcsak a fél szemét, hanem mindenét elveszítette – nyilatkozta híradónknak Nagy László.
A férfi azt mondta: soha nem lehet elfelejteni és megbocsátani azt, amit Gyurcsány Ferenc és az utasítására cselekvő rendőrök tettek 15 évvel ezelőtt.
Karácsony Gergely főpolgármester hazugságspirálba keveredett, és abban vergődik már hetek óta – jelentette ki Lánczi Tamás politológus a Kossuth rádióban.
A megkérdezettek közel kétharmada közepes, illetve gyenge főpolgármesternek tartja Karácsony Gergelyt – derül ki a Századvég kutatásából.
A felmérés rávilágított: a válaszadók 53 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok, míg csupán 37 százaléknyian értékelik pozitívan a budapesti fejleményeket.
A Századvég felméréséből kiderült, hogy a budapestiek szerint Tarlós István jobb gazdája volt a fővárosnak, mint a jelenlegi főpolgármester.
Az egészségügy költségvetése a következő évben 2800 milliárd forint lesz – tudatta Kásler Miklós.
Az emberi erőforrások minisztere közölte: ez 1700 milliárd forinttal több a 10 évvel ezelőttinél, 2021-hez képest pedig 770 milliárd forinttal több pénzről van szó.
A kistelepüléseken élők számíthatnak a kormányra, amely továbbra is kiemelt figyelmet fordít a vidék fejlesztésére – mondta Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Magyarország és a visegrádi együttműködés fontos a brit külpolitika szempontjából – jelentette ki az Alapjogokért Központ elemzője.
Koskovics Zoltán abszurdnak nevezte azokat a vádakat, amelyek szerint Orbán Viktor elszigetelődött Európában.
Túlközpontosított, bürokratikus Brüsszel nélküli, szuverén nemzetek közösségére van szükség az Európai Unió keretein belül – mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője.
Hidvéghi Balázs a brit Sky News tv-csatornának adott interjúban hangsúlyozta: az Egyesült Királyság vélhetően azért vált ki az unióból, mert nem tetszett neki az az irány, amit a közösség képvisel.
Gyűlölik a saját hazájukat, akik most hatalmon vannak Amerikában – mondta Donald Trump volt elnök a Newsmax TV-nek adott interjúban.
„A mi határvédelmünk volt a legerősebb, de egy hónap alatt annyira meggyengült, hogy most tízezrek özönlik el az országot, közülük sokan börtönből szabadult bűnözők” – hangsúlyozta Donald Trump.
A világon 169 781 239 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 529 742 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai adatai szerint.
Fel kell gyorsítani a koronavírus elleni orosz vakcina európai uniós engedélyezését – jelentette ki a bajor miniszterelnök.
Markus Söder szerint a Szputnyik V oltóanyag kulcsfontosságú az immunizáció tekintetében, éppen ezért a közösség illetékes hatóságának, az Európai Gyógyszerügynökségnek minél hamarabb zöld jelzést kell adni a készítmény alkalmazására.
A Keresztényszociális Unió elnöke hangsúlyozta: nem szabad ideológiai alapokon döntést hozni, miközben emberéletek forognak kockán.
Koszovóban eltörölték az éjszakai kijárási tilalmat és a szabadtéri maszkviselési kötelezettséget, a korlátozások enyhítésével a kis balkáni ország a teljes nyitásra készül, a járványmutatók ugyanis egyre kedvezőbbek – közölte a pristinai sajtó.
Ukrajnában tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése, mintegy 1700, az előző napinál csaknem 1400-zal kevesebb új beteget jegyeztek fel.
Londonban és Brüsszelben is tüntetők követelték a koronavírus-járvány miatt elrendelt intézkedések feloldását. A lezárások mellett a demonstrálók az oltások és a vakcinaigazolványok ellen is felemelték szavukat.
Aknavetőgránát csapódott be egy családi házba Észak-Afganisztánban, ahol éppen egy esküvőt ünnepeltek, heten, többségében nők és gyerekek meghaltak, négy ember megsebesült. Az afgán rendvédelmi erők és a tálib lázadók egymást vádolták a támadással.
Moszkva az érzelmi alapú következtetések helyett a nemzetközi jogon alapuló konstruktív és megfontolt megközelítés híve a Ryanair légitársaság repülőgépével történt incidens ügyében – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője.
Ismeretlenek belelőttek egy koncertre gyülekező tömegbe a floridiai Miamiban, két ember életét vesztette, sokan megsebesültek.
Keddtől a beoltott magyar és moldáv állampolgárok karantén- és tesztkötelezettség nélkül utazhatnak a két ország között – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A következő szezonban is Dárdai Pál lesz a német Bundesligában szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője – jelentette be a berlini klub.
A Chelsea 1:0-ra győzött a Manchester City ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája portói döntőjében
A 3×3-as magyar női kosárlabda-válogatott a negyeddöntőben búcsúzott a grazi olimpiai selejtezőtornán, így már csak a jövő hétvégi, debreceni pótselejtezőben szerezhet tokiói kvótát.
Damiano Caruso nyerte a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny utolsó előtti szakaszát, melyen Egan Bernal maradt az élen összetettben, Valter Attila a 15.
Hosszú Katinka két arany- és egy ezüstérmet szerzett az úszó Mare Nostrum-sorozat monte-carlói nyitóállomásán.
Belehalt sérüléseibe Jason Dupasquier, aki a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz Nagydíján a Moto3-asok szombati kvalifikációjában súlyos balesetet szenvedett.

hirtv.hu/hirtvkulfold/valogatas-nelkul-lottek-az-embereket-egy-floridai-biliardklub-elott-2522505?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?