márc 29, 2021
4 Views
0 0

Üzbegisztánba ment Orbán Viktor

Written by

Tombol a koronavírus-járvány, de a magyar miniszterelnök hétfőn elutazott Üzbegisztánba. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képek arról tanúskodnak, hogy Orbán Viktor  a taskenti függetlenségi emlékműnél koszorúzott. 

A magyar kormányfőt Abdulla Aripov üzbég miniszterelnök fogadta, de az előzetes tájékoztatás szerint a hivatalos látogatáson megbeszélést folytat Savkat Mirzijojev államfővel a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről. Az aktuális világpolitikai kérdések is szóba kerülnek, mindenekelőtt a koronavírus-járvány elleni küzdelem és a válságból való kilábalás lehetőségei.

Bár a tervek szerint Orbán Viktor kedden továbbutazott volna a Türk Tanács soron következő ülésére, a kazah szervezők úgy döntöttek, hogy a járványhelyzetre való tekintettel a csúcstalálkozót online, videokonferencia formájában tartják meg március 31-én. 

Közben egyébként a külgazdasági és külügyminiszter is Üzbegisztánba ment. Szijjártó Péter azt mondta az MTI-nek, hogy megérte a keleti nyitás politikáját elindítani. A miniszter említette azt is, hogy egy év alatt 38 százalékkal

nőtt Magyarország és Üzbegisztán kereskedelmi forgalma, ami meghaladta a 115 millió dollárt.

Beszámolt arról is, hogy Üzbegisztánban jelenleg atomerőművet építenek, és a magyar szabadalomként bejegyzett Heller-Forgó-rendszert akarják az új atomerőmű hűtési rendszerének kidolgozására használni. 

A tárcavezető kiemelte, négy magyar beruházás indul majd meg 150 millió dollár értékben, mégpedig a növényi olajok, a takarmányok gyártása, valamint a szarvasmarha-tenyésztés területén. Szijjártó Péter közölte azt is, hogy tovább fog bővülni a magyar gyógyszeripari export. Tájékoztatása szerint, úgy általában a magyar gyógyszeripari termékek 60-70 millió dollárnyi bevételt jelentenek az üzbég piacon. 

index.hu/kulfold/2021/03/29/orban-viktor-uzbegisztan-utazas-koronavirus-jarvany/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Index.hu · Külföld
banner

Vélemény, hozzászólás?