máj 29, 2021
12 Views
0 0

Újabb RNS vakcinát akar fejleszteni Karikó Katalin: ezekkel a súlyos betegségekkel szemben venné fel a harcot a kutatónő

Written by

Karikót szerény tudósnőként ismeri a világ, aki pénzdíjait azonnal eladományozza, és még mindig a régi autójával jár. Anno az RNS-ben rejlő lehetőségek vonzották őt erre a területre, már 1978 óta ezzel foglalkozik.

(A legfrissebb hírek itt)

„A génterápia árnyékában dolgoztunk” – mondta el a Brain Bar podcast adásában Karikó a kezdetekről. „Én úgy gondoltam, hogy a legtöbb betegség nem génhiba, a legtöbb embernek van egy kis sebe vagy akkut betegsége, amit csak egyszer-kétszer kellene valamilyen RNS-sel megkezelni (…) ha a fehérjét kódoló RNS-t odavisszük a sebre, az meggyorsítaná a gyógyulást.”

Nem vezetett egyszerű út a ma ismert mRNS eljárás szabadalmaztatásához. „Volt, hogy Chicago-tól Buffalo-ig a hónom alatt vittem a jeges táskában az RNS-eket” – mondta nevetve.

Végül nem is az általa alapított céghez, hanem a Modernához és a BioNTech-hez került a jog. Az utóbbihoz „követte” Karikó Katalin is, a koronavírus megjelenése pedig már a BioNTech alelnökeként érte. A módosított RNS vakcináról először 2017-ben írták, hogy működik, az eljárásra is ekkor figyeltek fel a gyógyszercégek. 2018-ben a Pfizer felkereste a BioNTech-et, hogy az influenza ellen RNS vakcinát akarnak kifejleszteni, és ebben az évben el is kezdtük a munkálatokat. Az utolsó pillanatban kellett átváltani a koronavírusra.”

A kisújszállási asszonyságot Orbán Viktor miniszterelnök is fogadta /MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A kisújszállási asszonyságot Orbán Viktor miniszterelnök is fogadta /MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Bár a nevét már világszerte ismerik, kevesen tudják, hogy majdnem abbahagyta az mRNS-kutatást, és más területet választott.

„A kísérletek során majd’ 10 évig nem derült ki, hogy az RNS, amit készítek, gyulladást okoz. 4 éven keresztül csak azon dolgoztam, hogy ezt kiküszöböljem, úgy, hogy nem tudtam, hogy ez lehetséges-e egyáltalán. 5 módosítást tudtunk megcsinálni, szurkoltunk, hogy ezek között legyen az, ami hatásos. Végül egy módosítással olyan RNS-t tudtunk csinálni, amellyel terápiás fehérjét lehetett volna kódolni. El se akartuk hinni, hogy ilyen létezik.”

(Ez is érdekelheti: Karikó Katalin döbbenetes vallomása: édesapja 56-os múltjával zsarolva szervezte be a szocialista állambiztonsági szolgálat)

A kutatónő folytatja az mRNS-kutatást a járvány lecsengése után is, ebben látja a gyógyítás jövőjét. A tumorokba beinjektált RNS kutatására, az autoimmun betegségek gyógyítására és a rák elleni vakcinációra akarja a legnagyobb hangsúlyt helyezni.

„Az immunrendszer és a vírusok állandóan harcolnak, de amikor bejön az RNS vakcina, akkor a meccs el van döntve, a vírus ki van ütve” – mondta Karikó Katalin.

Karikó Katalin a Brain Bar podcast adásának vendége volt / Brain Bar

Karikó Katalin a Brain Bar podcast adásának vendége volt / Brain Bar

A Brain Bar kéthetente jelentkező Mi a kérdés? podcastsorozatának legújabb epizódjában Karikó azt is elárulta, hogyan fog ünnepelni, amikor vége lesz a járványnak.

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

www.blikk.hu/aktualis/belfold/kariko-katalin-rak-elleni-vakcina-fejlesztese-rns-koronavirus/gkwpzvl

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?