márc 30, 2021
9 Views
0 0

Újabb exatlonost vitt el a mentő, de most nem baleset miatt

Written by

A versenytáncos Suti András futam közben lett rosszul.

A TV2 Exatlon-jában idén már több versenyzőt is mentőnek kellett elvinnie a futamról. Legutóbb Suti Andráshoz – aki a Dancing With The Stars-ban Osvárt Andrea táncpartnere volt – kellett segítséget hívni hétfőn,  azonban elődeivel ellentétben ő nem balesetet szenvedett, hanem elfogyott az ereje és elhomályosult a látása.

A Borsnak így nyilatkozott a versenytáncos arról, mit élt át a forgatáson:

Minden mozdulatom kétszer olyan nagy erőkifejtésbe telt, alig mozogtak a lábaim és a kezeim, volt, hogy ki is csúszott a lábam alól a talaj, egyszerűen nem értettem, mi történik. Csak a szívem vitt végig a pályán, hatalmas küzdelem volt.

Végigment ugyan az akadálypályán, de a versenytársai azt mondták neki: látszott rajta, hogy valami baj volt, mert üres volt a tekintete. „Soha nem éreztem még ilyet, pedig azt nem mondhatjuk, hogy a szervezetem ne kapna folyamatos terhelést a versenytánc, a több órás próbák és edzések alatt” – foglalta össze a tapasztalatait.

A mentőben kapott infúzió valamennyit segített neki, de ettől még nagyon megijedt. Egyrészt azért, mert még sosem volt vele ilyen, másrészt pedig azért, mert tehetetlennek érezte magát. Bár egyelőre nem lehet tudni, mitől lett rosszul a bajnok, de már vissza is tért a csapatához.

24.hu/szorakozas/2021/03/30/suti-andras-exatlon-rosszullet-mento-korhaz/

Komment írása

Article Categories:
24.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?