nov 21, 2020
7 Views
0 0

Újabb csúcsokat dönt a koronavírus Ukrajnában

Written by

Tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, egymás után három nap döntve meg a korábbi csúcsot. Szombatra ismét több mint 14 és fél ezer új beteget regisztráltak egy nap alatt. A járvány kezdete óta igazolt fertőzöttek száma átlépte a 600 ezret, az aktív betegeké pedig megközelítette a 320 ezret a hivatalosan 42 és fél milliós országban, míg 280 ezren gyógyultak meg.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján úgy vélekedett, hogy az egy héttel ezelőtt bevezetett úgynevezett hétvégi karantén hatása leghamarabb két hét elteltével lesz érzékelhető. Utalt arra, hogy számos helyen nem tartották be a zárlatot, a múlt hét végén több intézménynél rendőri intézkedésre volt szükség. A hétvégi karantén azt jelenti, hogy szombaton és vasárnap az élelmiszerboltokon, a gyógyszertárakon és a közösségi közlekedési eszközökön kívül semmi sem működhet, a vendéglátó egységek csak elvitelre dolgozhatnak.

Egyúttal életbe lépett az a jogszabály, amelynek alapján mostantól helyszíni bírság szabható ki azokra, akik nem viselnek az orrot és a szájat is eltakaró védőmaszkot a zárt nyilvános helyeken, illetve a közösségi közlekedési eszközökön. Ihor Klimenko országos rendőrfőnök sajtóközleményében előrebocsátotta, hogy a rendőrök előbb szóban kérik a szabály betartását, és csak azokat büntetik meg, akik a figyelmeztetés ellenére sem hajlandók felvenni a maszkot. A rendőrökön kívül egyébként a különböző egészségügyi felügyelőhatóságok képviselői is bírságolhatnak.

index.hu/kulfold/2020/11/21/pszichologiai_hatart_lepett_at_a_fertozottek_szama_ukrajnaban/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Index.hu · Külföld
banner

Vélemény, hozzászólás?