márc 29, 2021
8 Views
0 0

Új pártot alapít a volt belarusz ellenzéki elnökjelölt

Written by

Együtt néven új párt megalakítását jelentette be hétfőn a börtönben ülő Viktor Babariko volt belarusz ellenzéki elnökjelölt-aspiráns stábja.

Viktor Babariko azt üzeni, hogy nem szabad megállnunk félúton. Létrehozzuk az Együtt nevű pártot

 – idézte Alekszandr Lukasenko államfő egyik ellenzéki kihívóját Telegram-csatornáján Babarika stábjának sajtóosztálya.

Amint a vizsgálati fogságban ülő Babariko üzenetében kiemelte, eddig nem volt egyetlen pártnak sem tagja, és „nem feltételezte, hogy ennek a fajta közösségnek létjogosultsága lenne a 21. században” – írja az MTI.

A belaruszok megmutatták, hogy nem volt igazam, szükségünk van pártra. De ez a párt nem öncél, hanem győzelmünk elérésének leghatékonyabb eszköze

 – idézte a volt elnökjelölt-aspiránst a közlemény. A sajtóosztály szerint létrehoztak egy internetes oldalt, ezen a belépni szándékozók jelentkezhetnek, majd postán kiküldik nekik az űrlapot, amelyet kitöltve csatlakozhatnak az új párthoz.

Babariko véleménye szerint a pártra egy sor feladat megoldása vár. Köztük a szétszabdalt önálló kezdeményezések egyesítése, az egyes csoportok és egyesületek tevékenységének biztosítása és az országon belüli tevékenységek felújítása. E célból internetes oldalt és azonos nevű Telegram-csatornát hoztak létre. A honlapra feltették az „új típusú pártnak” nevezett politikai tömörülés manifesztumát.

Alkalmazni fogjuk azokat az ismereteket és eljárásokat, amelyeket a hatékony üzletvezetés, az IT-ipar, a sikeres állampolgári tervek, kezdeményezések megvalósításakor használnak. Az új típusú pártban kevesebb lesz a hierarchia, viszont több tere lesz a közös döntéseknek, a demokráciának, a digitalizációnak

 – írják. Mint írják, olyan államot kell teremteni, amelyben tiszteletben tartják a jogot és a törvényt, ahol világosan el vannak választva a különböző hatalmi szervek kötelezettségei és jogkörei, ahol a bíróságok függetlenek, a tisztségviselők pedig alá vannak rendelve a nép választott képviselőinek, akikre az állampolgárok tisztességes és átlátható választásokon szavaztak. A párt vezetésében Babarikón kívül a legismertebb belarusz ellenzéki politikusok vállaltak szerepet.

index.hu/kulfold/2021/03/29/belarusz-viktor-babariko-partalapitas/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Index.hu · Külföld
banner

Vélemény, hozzászólás?