ápr 26, 2021
6 Views
0 0

Új keresztet áldottak meg a bazitai templomnál Zalaegerszegen

Written by

A helyi egyházközségi képviselő-testület javaslatára megvizsgáltatatták az eddigi, körülbelül száz éves keresztet, és annak a szakemberek megállapítása alapján olyan szintű károsodása volt, hogy rendbehozni már nem lehetett, állagmegóvása is csak a konkrét munkálatok elodázását eredményezte volna.

Ezért teljesen új, ragasztott tölgyfából készült, az eddigi kereszt méreteivel mindenben megegyező keresztet készíttettek. Kivitelezését a településrész képviselője, Szilasi Gábor, valamint Zalaegerszeg polgármestere, Balaicz Zoltán is támogatta önkormányzati keretből, de sok jószándékú ember áldozata kellett a végleges megvalósuláshoz. A LÉSZ Kft. munkatársai végezték az asztalos, bádogos , lakatos és festő munkálatokat, Varjú András a feszület, a Szűzanya-szobor és a Krisztus feje fölötti felirat restaurálását végezte.

Az eddigi kereszt sem kukába kerül: a Göcsej Múzeum fogadta be, hogy rusztikus stílusában meghagyva, autentikus környezetben tovább szolgálhassa jel szerepét. Immár olyan új befogatással, amivel elkerülhető egy esetleges baleset, hiszen talpazati része erősen korrodálódott.

A megáldás ünnepségénre a járványhelyzet miatt csak korlátozott számban vettek részt hívek. Beszédet mondott Szilasi Gábor képviselő, magát z áldás szertartását Stórber László esperes, apátplébános végezte. Verset mondott Kerkai Georgina és Kovács Villő,  fuvolán Verő Réka, gitáron pedig Verő Teréz közreműködött.

Forrás és fotó: Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia/Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

magyarkurir.hu/hirek/uj-keresztet-aldottak-meg-bazitai-templomnal-zalaegerszegen

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
magyarkurir · News
banner

Vélemény, hozzászólás?