márc 29, 2021
6 Views
0 0

Új fejlemény a hajléktalankórház ügyében

Written by

A főváros nem engedi kiköltöztetni a Szabolcs utcai épületből a hajléktalankórházat, amíg a kormány nem biztosít más alkalmas ingatlant az intézménynek – közölte Budapest főpolgármestere a Facebook-oldalán.

Karácsony Gergely azt írta: a kórház munkatársaival közösen úgy döntöttek, hogy nem hagyják “szétverni” a kiváló szakmai műhelyt.

“Nem hagyjuk magukra a betegeinket, akiknek a sorsa megpecsételődne a kórház megszűnésével”

– fogalmazott.

Hozzátette: nem adják fel a Szabolcs utcai épületet, amíg a kormány nem biztosít más alkalmas helyet a munka folytatásához.

Kiemelte, a hajléktalankórházban folyó kiváló szakmai munka nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a budapesti hajléktalanellátás nemzetközi mércével mérve is kiválóan helytállt a koronavírus-járványban.

“Az intézmény sok terhet vesz le a többi fővárosi kórház válláról azzal, hogy a legkiszolgáltatottabb emberek ápolását vállalja” – olvasható a főpolgármester bejegyzésében.

Az InfoRádió az ügyben megkereste a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt is. A szervezet közleményében azt írta, hogy a Fővárosi Önkormányzat kilenc hónapja tudja, hogy a bérleti jogviszony meg fog szűnni, mivel az MNV Zrt. már 2020. júniusában értesítette erről. Hozzátették: a hat hónapos felmondási idő lejáratát megelőzően, a főváros tétlensége miatt kialakult helyzet ideiglenes rendezése érdekében – tekintettel a járványidőszakra – februárban az MNV Zrt. egy új, rövidtávú, határozott idejű bérleti szerződést ajánlott fel, amelynek értelmében április 30-ig biztosítja az ingatlant a hajléktalankórház számára. Ezt a szerződési ajánlatot az MNV Zrt. aláírta és megküldte, a fővárostól viszont a mai napig válasz nem érkezett – hangsúlyozta a hivatal, amely szerint a Fővárosi Önkormányzatnak 9 hónap állt a rendelkezésére, hogy az ingatlanban folytatott egészségügyi szolgáltatás ellátását más módon szervezze meg.

Időközben a Magyar Nemzet úgy értesült, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet helyezhetik el a Szabolcs utcában. A lap úgy tudja, azért döntöttek így, hogy az intézet a legmodernebb, XXI. századi körülmények között végezhesse feladatait.

Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Belföld · Infostart.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?