ápr 17, 2021
3 Views
0 0

Tucatnyi munkásszálló létesülhet

Written by

Nyolc munkásszálló épülhet meg és négy, korábban másra használt épületet újíthatnak fel a “Munkásszállások kialakítása” program ötödik kiírásának keretében – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Bodó Sándor tudatta, a csaknem 4,7 milliárd forint összegű kormányzati támogatás segítségével 1645 új férőhely növelheti tovább a munkavállalók országon belüli mobilitását.

A kiírásra helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások és gazdasági társaságok nyújthattak be támogatási igényt legalább 80, de legfeljebb 200 férőhelyes munkásszállás építéséhez vagy felújításához. A pályázat újdonsága, hogy a komfortosabb szálláshelyek létesítése érdekében módosultak a minimális felszereltséggel és szolgáltatásokkal kapcsolatos elvárások.

A kormány a program első négy, már lezárult körében 35 munkásszállás kialakításához nyújtott támogatást, ezzel 4540 férőhely létrehozását tette lehetővé országszerte 11,5 milliárd forint összegben.

  • Hajdúböszörményben,
  • Kecskeméten,
  • Marcaliban,
  • Mórahalmon,
  • Nyírbátorban,
  • Orosházán,
  • Szentgotthárdon,
  • Újszentivánon,
  • Veszprémben és
  • Zalaegerszegen

már át is adták az elkészült létesítményeket.

Az ötödik kiírás keretében Borsod-Abaúj-Zemplén (Tiszaújváros), Hajdú-Bihar (Balmazújváros, Hajdúnánás, Hajdúböszörmény), Komárom-Esztergom (Bajót), Szabolcs-Szatmár-Bereg (Nyíregyháza, Nyírmihálydi) és Tolna (Tamási) megyében jöhetnek létre munkásszállások. Esztergomban két épületet újíthatnak fel a dolgozók elszállásolása céljából, Tatabányán pedig két új létesítmény épül. A program 2017 óta így már 43 helyszínen támogatja összesen több mint 6000 férőhely kialakítását, ezzel is megkönnyítve a helyi foglalkoztatás bővítését – áll a közleményben.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Belföld · Infostart.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?