jún 9, 2021
12 Views
0 0

Tovább szűkítik a tankönyvpiacot, már a nyomtatást is korlátozhatják

Written by

A Népszava cikke szerint a jövőben már nemcsak az állami tulajdonú Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-vel (Kello), hanem egy külső gazdasági társaságot is bevonva látná el a kormány a tankönyvek előállításával, valamint az iskolai tankönyvrendelés lebonyolításával kapcsolatos feladatokat. A köznevelési törvény nemrégiben elfogadott módosításával felhatalmazást kapott a kormány arra, hogy rendeletben jelöljön ki egy (vagy több) gazdasági társaságot az említett feladatokra.

A lap megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte: az említett gazdasági szervezet nyomdai feladatokat láthat el. Így az állami tankönyvek fejlesztésének, illetve a könyvtárak ellátásának feladatához hasonlóan a nyomdai kivitelezési feladatokra is az állam – most már jogszabályban megerősítve – jelölhet ki neki tetsző cégeket, ami a tankönyvellátás és fejlesztés további központosítását jelenti.

A Népszava forrásai szerint a módosítással valami olyasmi körvonalazódik, mint az egyetemek alapítványi kiszervezésénél:

egy, a jelenlegi kormányhoz hű társaságnak a mintegy kétezer kötetet számláló állami tankönyvállomány szerzői jogait is könnyedén átadhatják, így biztosítani lehet, hogy egy esetleges kormányváltás esetén 2022 után is az utóbbi években kifejlesztett „nemzeti, keresztény, hazafias szemléletű” könyvek kerüljenek az iskolákba.

A lap feleleveníti: 2016-tól megjelent, úgynevezett „újgenerációs” állami tankönyveket rengeteg kritika érte elsősorban szakmai hibáktól hemzsegő, sokszor botrányosnak is nevezhető tartalmaik miatt. A kötetek folyamatos javítgatásra szorultak, de a 2020 szeptemberétől felmenő rendszerben bevezetett új Nemzeti alaptanterv (NAT) miatt újra át kell azokat dolgozni. A kapkodás oda vezetett, hogy az eddig átdolgozott köteteket az Oktatási Hivatal által felkért szakértők nem egy esetben hibásan is jóváhagyták.

24.hu/kozelet/2021/06/09/tankonyv-tankonyvpiac-nyomtatas/

Komment írása

Article Tags:
· · · · ·
Article Categories:
24.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?