márc 29, 2021
5 Views
0 0

Tottenham: „Kane-nek lépnie kell a karrierje érdekében!”

Written by

Egyre gyakrabban hallani a Harry Kane jövőjével kapcsolatos találgatásokról az angol és a nemzetközi sportsajtóban. A játékos korábban elárulta a Sky Sportsnak, hogy ha csapata, a Tottenham nem indul el a fejlődés útján, abban az esetben komolyan megfontolja a váltást, ám nem engedi, hogy a jövőjéről szóló találgatások és spekulációk elvonják a figyelmét a jelenlegi teljesítményéről. A Manchester United korábbi középpályása, Roy Keane szerint eljött az idő a távozásra.

Harry Kane, a Tottenham futballistája (Forrás: AFP)

 


Hirdetés

„Mostantól a nyár végéig csak arra koncentrálok, hogy jó munkát végezzek a pályán, aztán hogy mit hoz a jövő, az majd a későbbiekben kiderül” – válaszolta Kane a karrierjét érintő kérdésekre.

Roy Keane-nek azonban egészen határozott véleménye van a futballista karrierjéről, szerinte az angol játékosnak még a nyáron távoznia kellene ahhoz, hogy olyan eredményeket érjen el, amelyeket megérdemel.

„Kane még három évig szerződésben áll a csapattal, így biztos vagyok benne, hogy a Tottenhamnek is lesz még beleszólása a folytatásba. Véleményem szerint lépnie kell a karrierje érdekében és ahhoz, hogy jó eredményeket érjen el, sajnos ez a Tottenhamnél nem tűnik elérhetőnek” – nyilatkozta Keane a Sky Sportsnak.

Sokan osztják a Manchester United korábbi labdarúgójának véleményét, hiszen júliusban a 28. életévét betöltő futballista eddigi csapatával nem érte el a maga elé kitűzött céljait. Jogosan vetődik fel a kérdés: nem hallottuk már ezt a gondolatmenetet Harry Kane-től?

Amennyiben Kane a csapatváltás mellett dönt, nem lesz könnyű dolga – figyelmeztet Kaveh Solhekol. A Sky Sports újságírója szerint gyakorlatilag lehetetlen, hogy a jelenlegi helyzetben bármelyik csapat is megengedhesse magának az angol csapatkapitány szerződtetését. A Sky Sports riportere megkérdezte, mi lehet az oka a bizonytalanságának:

„Nehéz elképzelni ezt a helyzetet, mint játékos, természetesen nyerni szeretnék. Minden attól függ, hogy hogyan teljesít majd a csapat a közeljövőben. Szóval nem tudom határozottan állítani, hogy egész életemben itt jászok majd, de azt sem tudom mondani, hogy nem így lesz.”

www.nemzetisport.hu/angol_labdarugas/tottenham-kane-nek-lepnie-kell-a-karrierje-erdekeben-2818019

Komment írása

Article Categories:
nemzetisport
banner

Vélemény, hozzászólás?