márc 4, 2021
14 Views
0 0

Történelmi mélységben a Liverpool, a Chelsea is nyert az Anfielden

Written by

Jobban kezdtek a hazaiak, intenzív letámadásuk érezhetően nem ízlett a londoniaknak, akik az első negyedórában a saját térfelükről sem igazán tudtak kijönni. Ennek ellenére egy kontrából Timo Werner nevéhez fűződött a meccs első komolyabb helyzete, a német azonban fölé bombázott.

A 24. percben viszont már nem tévesztett célt, egy előre vágott labdára rástartolva átemelte a kapujából rosszul kimozduló Alissont, majd a hálóba emelt. 

Korai volt azonban a Chelsea öröme, a VAR ugyanis hosszas videózás után úgy ítélte meg, hogy a támadó hónalja (!) előrébb volt, mint Andrew Robertson lába, és mivel azzal a testrésszel lehet gólt szerezni – szóljanak, ha láttak már hasonlót, mi még nem –, végül érvénytelenítették a találatot.

Ez sem szegte azonban kedvét Thomas Tuchel legénységének, amely a félidő második felére teljesen átvette az irányítást és egy remek N’Golo Kanté keresztlabda, majd még nagyszerűbb Mason Mount szóló után a 41. percben előnybe került. Jürgen Klopp csapatának legnagyobb helyzete Sadio Mané előtt adódott, ám hatalmas ziccerben luftot rúgott a szenegáli csatár.

Fordulás után sem változott a játék képe, sőt, az 54. percben Hakim Zijes duplázhatta volna meg a vendégek előnyét, ám Robertson a gólvonalról vágta ki a marokkói lövését.

Bő egy óra elteltével Klopp cserékkel próbált frissíteni, Mohamed Szalah és Curtis Jones helyére Oxlade-Chamberlain és a sérüléséből visszatérő Diogo Jota érkezett. Ők sem hoztak azonban jelentős változást a 75. percben még nem volt kaput eltaláló kísérlete a vörösöknek…

Arra egészen a 85.-ig kellett várni, ám Roberto Firmino közeli fejesében nem volt erő, így Édouard Mendynek nem okozott gondot a hárítás. A hátralévő perceket már okosan menedzselte a Tuchel-csapat, így az eredmény nem változott, a Chelsea 1–0-ra nyert, a Liverpool pedig sorozatban ötödik hazai bajnokiját is elveszítette, amelyre még soha nem volt példa a klub történetében.

ANGOL PREMIER LEAGUE 

29. FORDULÓ:

Liverpool–Chelsea 0–1 (0–1)

West Bromwich Albion–Everton 0–1 (0–0)

kedden játszották:

Manchester City–Wolverhampton Wanderers 4–1 (1–0)

szerdán játszották:

Burnley–Leicester City 1–1 (1–1)

Sheffield United–Aston Villa 1–0 (1–0)

Crystal Palace–Manchester United 0–0

a 33. fordulóból előrehozott mérkőzés:

Fulham–Tottenham Hotspur 0–1 (0–1)

(Borítókép: Phil Noble/AFP)

index.hu/sport/futball/2021/03/04/angol-bajnoksag-premier-league-liverpool-chelsea/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Futball · Index.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?