máj 30, 2021
29 Views
0 0

Tízezrek tüntettek Bolsonaro ellen

Written by

Tízezrek vonultak az utcára szombaton Brazília több városában Jair Bolsonaro elnök és járványkezelési politikája ellen tüntetve.

Brazíliában a koronavírus-világjárványnak eddig közel 460 ezer halottja volt, és a járvány újabb fellobbanásától lehet tartani.

Rio de Janeiro központjában mintegy 10 ezer, maszkot viselő ember vett részt a baloldali szervezetek és diákmozgalmak által szervezett tüntetésen,

„Bolsonaro, takarodj”, „Bolsonaro népirtás” jelszavakat skandálva.

Amióta megjelent a Covid-19 – amelyet az államfő kis náthának nevezett – Bolsonaro bírálta a karanténintézkedéseket, bizonyított hatásosság nélküli gyógyszereket népszerűsített és kétségbe vonta a vakcinák hatásosságát.

A tüntetők szerint számos halálesetet meg lehetett volna előzni, ha a kormány előbb kezdi meg a döcögve haladó oltási kampányt. A tüntetők azzal is vádolják az államfőt, hogy támogatja az Amazonas vidékén az erdőirtást, az erőszakot és a fajgyűlöletet.

Számos brazil városban is tartottak megmozdulásokat. A szervezők kérték a résztvevőket, hogy tartsák be a korlátozó intézkedéseket, maszkot és kézfertőtlenítőt osztottak.

A tüntetésekre két olyan hétvége után került sor, amelyeken Bolsonaro saját maga szervezett megmozdulásokat a kormánya támogatására. Az államfő népszerűsége minden korábbinál alacsonyabb, 24 százalékon áll a Datafolha intézet szerint.

24.hu/kulfold/2021/05/30/tizezrek-tuntettek-bolsonaro-ellen/

Komment írása

Article Categories:
24.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?