ápr 29, 2021
7 Views
0 0

Tizenhárom évet kapott, amiért zaklatta és késsel meg akarta ölni volt barátnőjét

Written by

Jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélték azt a 25 éves férfit, aki 2017-ben megpróbálta megölni korábbi barátnőjét – közölte a Győri Ítélőtábla szóvivője.

Ferenczy Tamás közölte: a férfi és a sértett között szerelmi kapcsolat volt, mígnem a nő 2017 márciusában szakított a vádlottal, aki ebbe nem tudott belenyugodni. Naponta hívogatta telefonon, egy pszichiáter és az édesanyja nevében e-maileket küldött neki, hogy öngyilkos lesz, ha nem békül ki vele. Később egy fiktív személy nevében olyan üzenetet küldött a nő mobiltelefonjára, amelyben megölésével fenyegette meg. Az üzenetek rendszeressé váltak, ezért a nő feljelentette a férfit. A bíróság elrendelte a férfi távoltartását.

Ezek után a vádlott a sértett fotóit szexuális szolgáltatásokat kínáló e-mailben elküldte a nő számos ismerősének; több olyan oldalon is regisztrált a nevében, megadva a telefonszámát is, ahol alkalmi partnert keresnek, valamint a nő adataival és fotójával szexuális szolgáltatást hirdető szórólapokat készített, és ezeket sok nyilvános helyen kitette.

A vádlott 2017 decemberében

meg is támadta a sértettet, késsel többször nyakon szúrta, megsebezte az arcát. A nő elmenekült, a férfit egy rendőr rövid időn belül elfogta.

A vádlott még a büntetés-végrehajtási intézetből is egy engedély nélkül megszerzett mobiltelefonról üzenteket küldött a sértettnek és hívogatta őt, majd névtelen levelet küldött a Szombathelyi Járásbíróságra, amelyben azt állította, hogy a sértett a lakásán és a munkahelyén kábítószert tart és értékesít. A rendőrség az ügy kivizsgálása után megszüntette ezt az eljárást.

Mindezek mellett a vádlott a bv-intézetből küldött levelében hamis tanúzásra kérte a testvérét.

Ferenczy Tamás elmondta: a táblabíróság döntésével helybenhagyta a Szombathelyi Törvényszék elsőfokú ítéletét, amely előre kitervelt emberölés kísérlete, hamis vád és hamis tanúzásra felhívás bűntettében és zaklatás vétségében találta bűnösnek a vádlottat, és a 13 év fegyházbüntetés kiszabása mellett öt évre ki is tiltotta Vas megyéből. A férfi legkorábban büntetése kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Nyitókép: Pexels.com

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Infostart.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?