nov 21, 2020
32 Views
0 0

Tíz emberrel is nyert a Győr a női kézi BL-ben

Written by

A győriek a BL-ben rekordot jelentő 45 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhetnek.

A hazaiak koronavírusos megbetegedések miatt mindössze két kapussal és nyolc mezőnyjátékossal tudtak kiállni a mérkőzésre.

A vendégek kezdtek jobban, és bár a nyolcadik percben 5–4-re a Győr vezetett, a Buducnost egy 5–1-es sorozattal elhúzott. A francia Estelle Nze Minko vezérletével a 22. percre sikerült visszakapaszkodnia az ETO-nak, amely a hajrában háromszor is eredményes volt, így 18–16-ra vezetett a szünetben.

A házigazdák kiválóan, egy 5–1-es szériával kezdték a második félidőt, és a folytatásban is lendületben maradtak, így a meccs háromnegyedénél már 27–20-ra vezettek. A montenegróiak igyekeztek csökkenteni a hátrányukat, de a győriek nagyszerű fizikai állapotuknak köszönhetően végig bírták az iramot,

A mezőny legeredményesebb játékosa a vendégek irányítója, Andrea Lekics lett 11 góllal, a hazaiaknál Stine Oftedal tíz találattal járult hozzá a sikerhez.

A két csapat 22. egymás elleni tétmérkőzésén három vereség és négy döntetlen mellett 15. alkalommal nyert a Győr, amely hat győzelemmel és két döntetlennel zárta az évet a BL-ben.

A december 3-án kezdődő dániai Európa-bajnokság miatt szünet következik a BL-ben, a csoportkör január 9-én folytatódik.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 9. FORDULÓ
B-CSOPORT
Győri Audi ETO KC–Buducnost Podgorica (montenegrói) 34–29 (18–16)

Korábban:
A csoport
Krim Mercator Ljubljana (szlovén)FTC-Rail Cargo Hungaria 2632 (1313)

(MTI)

index.hu/sport/kezilabda/2020/11/21/tiz_emberrel_is_nyert_a_gyor_a_noi_kezi_bl-ben/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Index.hu · Kézilabda
banner

Vélemény, hozzászólás?