ápr 30, 2021
9 Views
0 0

Testünk vészjelzései, ha túl sok a stressz: Vedd észre a jeleket!

Written by

Több mint egy évvel a koronavírus megjelenése után már nyugodtan kijelenthetjük, hogy 2020-ban teljesen megváltozott az életünk. Kezdetben még sok embertől lehetett hallani, hogy a karantén végre egy kis nyugalmat hozott az életébe, lelassultak a mindennapok, ami többeknél kiegyensúlyozottságot eredményezhetett. Az elhúzódó járványban és a vírus harmadik, sokkal veszélyesebb hulláma idején viszont már egyre nehezebb pozitívumokat találni. Nemcsak az állandó bezártság és a szociális élet hiánya nyomaszt bennünket, de családtagjainkért, és a saját egészségünkért is aggódunk. Ez pedig így együtt komoly stresszt okozhat.  

Ezért a mostani időszakban különösen fontos, hogy figyeljünk testünk vészjelzéseire, melyek figyelmeztetnek arra, ha túl sok stressz ér minket. Fontos megjegyezni azt is, hogy a stressz tünetei különböző formában jelentkeznek, vannak enyhébb és sokkal határozottabb megjelenési formái. Az első kategóriába tartozik az, amikor már észrevesszük magunkon, hogy türelmetlenebbek vagyunk másokkal szemben, jobban zavar, idegesít a környezetünk, de ide sorolhatók a kisebb alvászavarok is.

Vannak olyanok, akiknél heves szívdobogás jelzi a stresszes állapotot, másoknál gyomorpanaszok formájában jelenik meg, kialakulhat gyomorrontás, fekély és reflux is. De a stressz jele lehet a magas vérnyomás, a szorongás, súlyosabb esetben pedig a pánikroham is. Állandó feszültségre utalhatnak a szív- és érrendszeri rendellenességek, a megnövekedett vércukorszint, a hátfájás, a fejfájás, de még a bőrbetegség is.

Ebből is látszik, hogy a stressz a legkülönbözőbb formákban jelenhet meg, „üthet vissza”, ezért érdemes nagyon odafigyelni a jelekre. Már csak azért is, mert a stressz gyengíti az immunrendszert, ez pedig további betegségekhez vezethet.

Hirdetés

Feszültség? Alvászavar? – Sedacur forte

A Sedacur forte a valeriana, komló és citromfű kivonatát tartalmazó, vény nélkül kapható gyógyszer napközben oldja a feszültséget, éjjel pedig altat. Klinikailag igazolt hatású. Nappal nem álmosít, nincs hatással az autóvezetésre és nem befolyásolja a koncentrációt sem. Már nagyobb, 60 szemes kiszerelésben is elérhető.

Sedacur

Vény nélkül kapható gyógyszer

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.

24.hu/elet-stilus/2021/05/01/testunk-veszjelzesei-ha-tul-sok-a-stressz-vedd-eszre-a-jeleket/

Komment írása

Article Categories:
24.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?