okt 13, 2020
2 Views
0 0

Terroristákat likvidáltak Groznijban

Written by

1025 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 39 862-re a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 28 krónikus beteg, így az elhunytak száma 996-ra emelkedett, 11 753-an pedig már meggyógyultak.
A koronavírus a tünetek megjelenése előtt 48 órával már fertőzhet – közölte az országos tisztifőorvos.
Müller Cecília a higiéniás szabályok betartását kérte mindenkitől. Hangsúlyozta: a bevezetett szabályok működnek, ha betartjuk azokat, tudjuk laposítani a járványgörbét, ami a koronavírus első hulláma alatt is cél volt.
Sokkal gyorsabban és egyszerűbben hozhat eredményt az az új PCR-teszt, amelyet Magyarországon fejlesztettek ki – mondta Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese a Kossuth rádióban.
Az emberek összefogása vezetett a győzelemhez – jelentette ki a Fidesz-KDNP újonnan megválasztott országgyűlési képviselője a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában.
Koncz Zsófia szerint egy olyan pozitív kampányt sikerült lebonyolítani, amelyre az édesapja is nagyon büszke lenne.
Nagy pofont kapott a Gyurcsány alatt összeállt baloldal vasárnap – így kommentálta a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában a Fidesz frakcióvezetője a borsodi időközi választás eredményét.
Kocsis Máté szerint az összellenzék egy hamis, elhibázott kampányt folytatott az elmúlt két hónapban.
Szégyellheti magát minden olyan politikai szereplő, aki beállt Bíró László mögé – mondta az MSZP volt alelnöke a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában.
Szanyi Tibor szerint a DK-nak hosszú ideig kell cipelnie, hogy egy vitatott múltú jobbikos képviselőt támogatott Borsodban.
Feljelentést tett az ügyészségen korrupciós bűncselekmény feljelentése elmulasztásának gyanúja miatt Tényi István.
Közösségi oldalán azt írja, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebookon vallotta be: tudomása volt a Bíró László összellenzéki képviselőjelölthöz köthető korrupciós bűncselekményről, és erről az ellenzéki pártelnököket is tájékoztatta.
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője szerint a választók büntetik a magyar nemzeti érdekekkel szemben álló politikát, ezért csökkent az ellenzéki pártok támogatottsága.
Felelőtlen gazdálkodás, alkalmatlanság, korrupciós ügyek – így jellemezte a baloldali vezetésű önkormányzatokat elmúlt egy éves tevékenységük alapján a Magyar Nemzet.
Donáth Anna momentumos EP-képviselő újabb kiszivárgott mondatai talán még a korábbi részleteknél is súlyosabb ellenzéki hazugságokról rántják le a leplet – írta Varga Judit igazságügyi miniszter hivatalos Facebook-oldalán.
Bagdy Emőke kikéri magának a szakmaiatlanság, a tudománytalanság, a gyűlöletkeltési szándék feltételezését, tiszteletben tartja a másságot, sőt tiltakozik minden kirekesztés ellen, egyben toleranciát kér a heteroszexuálisokkal szemben.
A pszichológusprofesszor a Magyar Nemzet keddi számában reagált az őt ért vádakra, amelyet a Meseország mindenkié című kiadvány mellett állást foglaló több mint ezer pszichológus fogalmazott meg.
A családosok, akik igénybe veszik a csokot, visszaigényelhetik az 5 százalékos áfát új otthonuk vásárlásakor – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter.
Novák Katalin emlékeztetett, 2021. január 1-jétől kedvezőbbek lesznek az áfaszabályok, kevesebbet kell majd fizetni az új otthonokért, csak 5 százalékos áfát az új építésű otthonok után, a mostani 27 százalék helyett.
Kétszáztíz település nyert el összesen hárommilliárd forintnyi támogatást a Magyar falu program keretében a falu- és tanyagondnoki szolgálat működését segítő busz vásárlására – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Csaknem hárommilliárd forintos orvostechnológiai eszközfejlesztés valósul meg az Országos Onkológiai Intézetben – közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
Novembertől a megemelt munkabérüket kaphatják meg az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat dolgozói, a szervezet megkezdte a hálózatába tartozó kutatóhelyek működéséhez, bérfejlesztéséhez szükséges, a kormányzat által biztosított többletforrások kiutalását.
Minden évben mintegy 350-400 milliárd forint támogatást kapnak Magyarországon a civil szervezetek – mondta a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az M1-en.
Szemléletváltást sürgetett Áder János köztársasági elnök a természeti erőforrások megóvása érdekében a Közép-Európai Zöld pénzügyi konferenciának küldött videoüzenetében.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megnyitotta Magyarország genfi konzulátusát.
A világon 37,7 millió ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 079 963, a gyógyultaké pedig 26,1 millió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai adatai szerint.
Meghaladta az ötezret a koronavírus-fertőzés következtében eddig elhunytak száma Ukrajnában, eközben egyre telítődnek a kórházak betegekkel, az iskolákban pedig előre hozzák az őszi szünetet.
Visszavonásig bezárták Szlovákiában a középiskolákat, és áttértek a távoktatásra.
Nem tartja kizártnak az iskolák újbóli bezárását a koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb, ám szükségállapotra nem kell ismét számítani – közölték a testület tagjai.
Csehországban szerdától november elsejéig bezárják az általános iskolákat, amelyek a felső tagozaton áttérnek a távoktatásra. A klubok, bárok és a vendéglők pedig november 3-ig lesznek bezárva.
Bulgáriában gyorsan emelkedik az új koronavírusos esetek száma, az elmúlt 24 órában 587 esetet regisztráltak, míg előző nap 504-et – közölte a bolgár egészségügyi minisztérium.
A római kormány azt javasolja a koronavírus-járvány miatti újabb intézkedéscsomagjában az olaszoknak, hogy saját otthonukban is viseljenek maszkot, amennyiben vendégeket fogadnak, legyenek akár közeli rokonok vagy barátok is.
Nem zárta ki Jean Castex francia miniszterelnök, hogy a koronavírus-járvány megfékezésére egyes régiókban karantént vezet be a kormány, miután az országban „erős a második hullám”.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint nem lehet ismét a tavaszihoz hasonló módon teljes zárlat alá helyezni a brit gazdaságot, de a koronavírus-járvány kórokozójának szabadjára engedése sem járható út.
A koronavírus-betegek fogadására kialakított nagy-britanniai kórházak közül többet készenlétbe helyeznek Észak-Angliában, ahol az országos átlagot jelentősen meghaladó ütemben növekszik a fertőzések száma – mondta az angliai tisztifőorvos-helyettes.
Az olasz főváros legnagyobb járványkórházából szállodákba viszik át a lélegeztetőgépet nem igénylő betegeket, miközben a kormány országos szigorításra készül, többek között a rokonok közötti találkozások korlátozásával is.
Felfüggesztette a Johnson and Johnson amerikai gyógyszeripari óriás koronavírus elleni vakcinájának tesztelését, miután megmagyarázatlan egészségügyi probléma lépett fel az egyik tesztalanynál.
Donald Trump amerikai elnök újabb vírustesztje negatív lett, az elnök Floridában kampányolt.
A görög kormány közlése szerint várhatóan nyárra készül el a leszboszi új migránstábor, miközben jelenleg is folynak a munkálatok az ideiglenes, téli központ felépítésére.
Négy, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó fegyverest öltek meg Groznijban a rendvédelmi szervek, az akcióban maguk is három embert vesztettek – közölte az orosz Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság.
Tömegoszlató eszközöket, a többi között könnygázt és villanólőszert is bevetett a minszki rendőrség egy hétfői tüntetésen – közölte Raman Laskevics belügyi szóvivő.
525-re emelkedett a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban elesett karabahi örmény katonák száma a harcok szeptember 27-i kirobbanása óta – közölte az örmény miniszterelnöki hivatal egységes információs központja.
Családok százai menekülnek a dél-afganisztáni Hilmend tartományban a kormányerők és a radikális iszlamista tálibok között kibontakozott harcok elől – közölték tartományi politikusok.
Holtan találtak rá arra a támadóra, aki három embert megölt és további hármat megsebesített a Nyizsnyij Novgorod megyei Bolseorlovszkij községben – közölték orosz hírügynökségek.
Fegyveresek gyilkoltak meg hat embert egy bárban a közép-amerikai Salvador fővárosában.
Mintegy hárommillió lőfegyvert csempésztek Mexikóba az utóbbi tíz évben, ezek jó része bűnözői csoportok kezében kötött ki – derül ki a latin-amerikai állam külügyminisztériumának jelentéséből, amelyet a La Jornada című helyi lap tett közzé.
Húsz határsértőt fogtak el Nagylak közelében a rendőrök – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Több kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Óbarok térségében, ahol két autó ütközött össze – közölte az Útinform.
A koronavírus-járvány miatt elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár, amely helyett a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ kampányt indít a hazai kézművesek támogatására.
A nagy mennyiségű csapadék veszélye miatt első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben az ország nagy részén. Néhány megyében erős szélre is figyelmeztetnek.
A Magyar Tenisz Szövetség javaslata az, hogy 2021-ben még ne rendezzen nívós nemzetközi teniszversenyt hazánk – jelentette be Lázár János, a szövetség elnöke.
Helmut Marko, a Red Bull motorsport-tanácsadója szerint Mick Schumacher a jövő évi Forma-1-es idényben az Alfa Romeo versenyzője lesz.

hirtv.hu/hirtvkulfold/terroristakat-likvidaltak-groznijban-2509894?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?