okt 12, 2020
6 Views
0 0

Tényleg nem csak a húszéveseké a világ: így maradhatunk 70 év felett is fittek és egészségesek

Written by

19 perce

Egészség idős kor fitt öregkor

Egészségesen idős korban is/Fotó: shutterstock

Egészségesen idős korban is/Fotó: shutterstock

Blikk-információ Blikk-információ

Vaskos sztereotípia, hogy az öregkor együtt jár a feledékenységgel, a romló memóriával, az emlékezőképesség elvesztésével, az elbutulással.

Mégis bárki tudna ellenpéldát mondani, hiszen szép számban élnek közöttünk olyan 80, 90, de akár 100 éves emberek is, akiknek, ha fizikai képességeik tompultak is, de az agyuk még vág, mint a borotva.

Természetesen jó lenne megfejteni a titkukat. Aki a testét és a szellemét egyaránt fitten tartja, tovább megőrizheti a szellemi frissességét, sőt még a memóriagyilkos kórságoknak a kialakulását is képes elodázni, lelassítani.

(A legfrissebb hírek itt)

Jó tudni, hogy a rendszeresen mozgó, sportoló idős emberek szellemi teljesítménye akár 20 százalékkal haladhatja meg tunyább-lustább társaikét. Aki kihasználja agyának kapacitását és folyamatosan új szellemi kihívásokat keres, emellett nem hanyagolja el a testmozgást sem, ilyen életmód mellett kevésbé várható durva memóriaromlás. Ahogy az izmok elsorvadnak hosszas ágyban fekvés esetén, úgy válhat a memória is az évek martalékává, ha nem tornáztatják.

További részletekért keresse a Kiskegyed e heti számát az újságárusoknál!

(Ez is érdekelheti: Félnek kimozdulni a demenciával küzdő idősek – Ettől tartanak)

Blikk Megmondó

EXTRA AJÁNLÓ
Nem csak az arcukra használják a nők! Íme az intim hidratálás titkos fegyvere (x)
Miért okoz depressziót az őszi sötéteség? Ezt tehetjük ellene (x)
Egészség idős kor fitt öregkor memória sport állóképesség

www.blikk.hu/eletmod/egeszseg/oregkor-egeszseg-memoria-sport-fittseg-idosek/yp21zhr

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk · Életmód
banner

Vélemény, hozzászólás?