ápr 27, 2021
5 Views
0 0

Tenisz: a jövő évtől eltörlik Wimbledonban a vasárnapi pihenőnapot

Written by

A jövő évtől eltörlik a hagyományos vasárnapi pihenőnapot a wimbledoni teniszbajnokságon, így a füves pályás Grand Slam-torna főtábláján is 14 játéknap áll majd a versenyzők rendelkezésére.

Az idei Grand Slam torna június 28-án kezdődik Wimbledonban (Fotó: AFP)


Hirdetés

Wimbledonban a főtábla első hetének utolsó napján a szervezők a pályák karbantartásán dolgoznak, ezért nem rendeznek mérkőzéseket. Ian Hewitt, a házigazda All England Lawn Tennis Club (AELTC) elnöke azonban kedden elmondta, az elmúlt öt esztendőben a pályák technológiája és a karbantartásuk menete annyit fejlődött, hogy a jövő évtől már nem lesz szükség a szünnapra.

Március közepén jelentették be, hogy a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések részeként idén csak hotelekben szállhatnak meg a wimbledoni torna résztvevői, és ez a játékosok, az edzők, illetve a székbírók számára is kötelező lesz. A döntés a játékosokat érintheti a legérzékenyebben, ugyanis gyakran előfordult, hogy házakat béreltek a létesítmény közelében.

Sally Bolton, az AELTC vezérigazgatója elmondta, reményeik szerint jövőre visszatérhetnek ehhez a hagyományhoz, de idén mindenképpen minimalizálni kell a fertőzés kockázatát.

A szervezők a közelmúltban leszögezték, a lehető legkésőbb hoznak csak döntést a lehetséges nézőszámról, hogy minél több embert engedhessenek be a lelátókra. A brit kormány jelenleg csupán 25 százalékos kapacitást engedélyez a sporteseményeken.

Tavaly a világjárvány miatt törölték a füves pályás Grand Slam-tornát, a második világháború óta először. Az idei wimbledoni tornára június 28. és július 11. között kerül sor.

(MTI)

www.nemzetisport.hu/tenisz/tenisz-a-jovo-evtol-eltorlik-wimbledonban-a-vasarnapi-pihenonapot-2823217

Komment írása

Article Categories:
nemzetisport
banner

Vélemény, hozzászólás?