febr 23, 2021
7 Views
0 0

Sztrájk a B. Braun Medical gyöngyösi gyárában

Written by

Figyelmeztető sztrájkot tartottak a B. Braun Medical Kft. gyöngyösi gyárában.

László Zoltán, a munkavállalók érdekképviseletét ellátó Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke az MTI-nek elmondta: követelésük az 1600 fős teljes dolgozói létszámra vonatkozóan egységesen nyolc százalékos bérfejlesztés.

A megmozdulás után az alelnök közölte, hogy a fizikai dolgozók kevés kivétellel csatlakoztak a kétórás figyelmeztető sztrájkhoz. A két nappalos műszakban dolgozó fizikai állomány több mint 600 fővel csatlakozott, míg az éjszakás műszak tagjai aláírásukkal hasonló arányban támogatták a kezdeményezést. Az alelnök hangsúlyozta: a gyár dolgozói szükség esetén újabb munkabeszüntetésre is hajlandók.

Jelezte: legközelebb szerda délelőtt egyeztetnek a B. Braun képviselőivel, és reményeik szerint ezúttal már szó esik a bérekről is, mert eddig csak a mai figyelmeztető sztrájk lebonyolításának körülményeiről tárgyaltak – fogalmazott.

Horn Péter, a B. Braun vállalatcsoport vezérigazgatója az MTI megkeresésére elmondta: 2018-ban, 2019-ben és tavaly átlagosan évi tíz százalékos béremelést hajtottak végre a gyöngyösi üzemben. Ezt az ütemet azonban idén a koronavírus-járvány miatt jelentősen visszaesett megrendelési állomány miatt nincs lehetőségük fenntartani.

A cég orvosi eszközöket gyárt, túlnyomórészt műtéti, illetve infúziós és transzfúziós felhasználásra. Ezek iránt az ilyen jellegű beavatkozások nagy arányú elmaradása, illetve halasztása miatt megcsappant a kereslet – tette hozzá a vezérigazgató. Szerinte korrekt és tisztességes a cég idei évre szóló ajánlata, amely a fizikai dolgozókra vonatkozóan 2-5,4 százalékos, sávos béremelést és az ösztönzők 9-20 százalékos emelését tartalmazza, míg az adminisztratív állomány számára változatlan alapbér mellett az eddigi egy helyett kéthavi bónuszt tesz elérhetővé.

index.hu/gazdasag/2021/02/23/figyelmezteto-sztrajkot-tartottak-a-b.-braun-medical-kft.-gyongyosi-gyaraban/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Gazdaság · Index.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?