okt 15, 2020
4 Views
0 0

Szörnyű: törött borosüveggel szúrta hasba testvérét egy férfi Tarjánpusztán

Written by

Egy tarjánpusztai ingatlanban történt verekedésről szóló bejelentés érkezett a rendőrségre október 13-án az éjjeli órákban. A rendőrök a helyszínen elfogtak egy 38 éves ózdi férfit, aki a gyanú szerint egy törött borosüveggel hastájékon szúrta testvérét. A sérültet a mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba.- írja a Police.hu

(A legfrissebb hírek itt)

A nyomozók a feltételezett elkövetőt – V. Sándort – előállították a megyei rendőr-főkapitányságra, és október 14-én – őrizetbe vételét követően – életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított kihallgatásán elmondta, hogy aznap a testvére barátnőjének születésnapját ünnepelték, majd az italozást követően összevesztek, botokkal ütötték, majd pofozták egymást. Az adok-kapok verekedés során egy borosüveg a földre esett és eltörött, ennek csonkjával vágta meg dulakodás közben az öccsét.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya előterjesztést tett a 38 éves férfi letartóztatásának indítványozására.

(Ez is érdekelheti: Életveszélyes sérülést okozott egy 65 éves pápai férfi)

Blikk Megmondó

EXTRA AJÁNLÓ
Újra a csúcson? Ezzel rukkolt elő a Huawei (x)
Hogyan lehet olcsóbban vásárolni kozmetikumot? Íme a titok! (x)

www.blikk.hu/aktualis/belfold/torott-uveg-tarjanpuszta-hason-szurta/vdknh88

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?