okt 14, 2020
4 Views
0 0

Szörnyű idő lesz: jön a havas eső is

Written by

Az OMSZ Facebook-oldalán  közzétett bejegyzés szerint a térség időjárását alakító mediterrán ciklon, miközben észak felé helyeződik át, maga mögött hidegebb levegőt hoz a Kárpát-medencébe, és a magasban egyre nagyobb területen “megjelennek a mínuszok”. Emiatt Magyarországon az északi hegycsúcsokon szerdán napközben akár havazhat is, amit a szolgálat a “halmazállapot-változás” szóval ír körbe.  

A konkrétumokat tekintve: havazásra a legnagyobb esély az Északi-középhegység magasabban fekvő tájain van, emellett esetleg a Bakonyban is megjelenhet egy-egy hópehely.

 Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint teljesen természetes ebben az időszakban már havas eső, havazás, főleg a magasabban fekvő, hegyvidéki területeken, de – jegyezték meg – síkvidéken is előfordult már.

2016-ban  már október 5-én délután megjelentek az első hópelyhek az Északi-középhegység magasabb csúcsain, és másnap reggelre a Kékestetőn már 4 centiméteres hóréteg alakult ki, ami azóta is napi rekordnak számít.

Szerdán dél felől felszakadozik, csökken a felhőzet, de az északi országrészben továbbra is borult marad az ég, és egyre inkább csak arrafelé lehet esőre, záporra számítani. 

A szél szerdán többfelé megerősödik, a Balaton és a Bakony térségében viharossá fokozódik. A legalacsonyabb hőmérséklet 2-7 fok között alakul, délnyugaton helyenként talajmenti fagy is lehet. A legmagasabb hőmérséklet általában 12-17, az északi harmadban 7-11 fok között alakul.

Az ország északi harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég, és több helyen valószínű eső, a magasabban fekvő helyeken havas eső sem kizárt, másutt a változóan felhős ég mellett több órára kisüt a nap, számottevő csapadék nem valószínű.

index.hu/belfold/2020/10/14/esni_fog_minden_amit_nem_szeret_eso_havas_eso_ho/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Belföld · Index.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?