okt 17, 2020
8 Views
0 0

Szökésben a szentendrei férfi, aki brutális dolgokat művelt! Elrabolta volt barátnőjét, majd többször is megerőszakolta

Written by

A fent említett bűncselekményeket többnyire volt élettársa ellen követte el. A brutális tette után házi őrizetbe vették a 60 éves J. Attilát, aki ennek ellenére felszívódott. Valahogy le tudta magáról vágni a nyomkövetőt, szerda óta gőzerővel keresik a hatóságok őt.

(A legfrissebb hírek itt)

2017 nyarán éppen kocsijában ült, amikor meglátta volt párját, aki egy barátnőjével sétált. A férfi azonnal odahajtott, a két nő pedig menekülni kezdett, hiszen már korábban többször is bántalmazta és zaklatta akkori barátnőjét. Ezután a kétségbeesett nő befutott egy háznak az udvarába, az agresszív férfi azonban utána ment, majd a hajánál fogva beráncigálta őt az autójába és elhajtott vele.

Ezt követően elvitte őt egy elhagyatott házhoz, ahol megkötözte a nőt, majd behurcolta a házba. Itt kezdődtek igazán a vétlen nő elleni brutalitások: a lábait kiláncolta, majd kétszer meg is erőszakolta őt J. Attila. Ezután pedig még mindig nem engedte őt szabadon a férfi, egész éjjel az elhagyatott házban maradtak. Ez alatt az idő alatt a kapcsolatukat akarta megtárgyalni, de ehhez egyéb eszközt is bevetett: egy kést szorított volt élettársa arcához, és meg is fenyegette, hogy megöli.

Az erőszakos J. Attilát keresik a hatóságok /Fotó: Police.hu/

Az erőszakos J. Attilát keresik a hatóságok /Fotó: Police.hu/

A sértett nő barátnője feljelentést tett a rendőrségen, másnap pedig elfogató parancsot adtak ki a férfi ellen. Az elfogásakor sem hazudtolta meg önmagát, és ki akart bújni a bilincsből, a rendőrök csak testi kényszerrel tudták megakadályozni azt, hogy el ne szökjön – írja a Bors. A 3 év alatt nem született ítélet vele szemben, emiatt nem tarthatták tovább bent és házi őrizetbe vették.

Volt élettársa már egyszer teherbe is esett tőle, a nő azonban nem szerette volna megtartani a gyereket, ez azonban nem tetszett J. Attilának, és többször is vitatkoztak ezen. Sőt, még a pénztárcájából is elvette az abortuszra szánt 38 ezer forintot. A férfi a kapcsolatuk alatt többször bántalmazta a nőt, aki az egyik pofon után ki akarta hívni a rendőrséget, de az egresszív férfi összetörte a telefonját. De itt még mindig nem állt meg bűncselekmények száma, hiszen az akkori közös lakhelyükön a nő talált egy adathordozót, amin fiatal korúakról voltak pornográf felvételek.

Ezeken felül pedig 2007-ben lopással, később pedig személyi szabadság megsértésével, erőszakos közösüléssel és orgazdasággal is gyarapodott a bűncselekmények listája. 2011-ben egyszer már 8 börtönre ítélték, de onnan 2015-ben szabadulhatott is feltételesen.

(Kapcsolódó: Arra ébredt a tinilány, hogy 30 férfi megerőszakolja)

Blikk Megmondó

EXTRA AJÁNLÓ
Újra a csúcson? Ezzel rukkolt elő a Huawei (x)
9 gyakori kérdés a hitelkártyáról: ezeket is érdemes tudni az igénylése előtt (x)

www.blikk.hu/aktualis/belfold/eroszak-buncselekmeny-pornografia-eltunes-bantalmazas/l59hf42

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?