márc 29, 2021
6 Views
0 0

Szlovéniában a teljes zárlat mellett szigorítanak a határátlépésen is

Written by

Az új határrendelet szerint az összes volt jugoszláv tagállam is vörös listára került, és – néhány kivétellel – a szlovén állampolgárok sem utazhatnak ezekbe az országokba.

(A legfrissebb hírek itt)

Korábban antigén gyorsteszttel is be lehetett utazni az országba, de az említett államokból hamis tesztekkel érkezők miatt szigorítottak a feltételeken. Azoknak, akik nem rendelkeznek PCR-teszttel, tíz napig tartó kötelező hatósági karanténba kell vonulniuk.

Például akik Szerbiából, Bosznia-Hercegovinából vagy Észak-Macedóniából szeretnének Szlovéniába belépni, többek között Horvátországban vagy Magyarországon elvégzett teszttel utazhatnak csak be Szlovéniába. Ljubljana vörös besorolású országként tartja számon a szomszédos országokat is, Magyarországot, Ausztriát és Olaszországot.

A PCR-teszt kiváltható oltási bizonyítvánnyal vagy igazolással arról, hogy az illető már átesett a fertőzésen, de csak abban az esetben, ha ezeket is valamelyik uniós vagy schengeni országban állították ki. A Pfizer/BioNTech oltóanyagának második dózisától számítva hét napnak, a Modernáénak 14 napnak, míg az AstraZeneca vakcinája első dózisától számítva 21 napnak kell eltelnie, hogy elfogadják a bizonyítványt.

A határ menti területeken ingatlannal és mezőgazdasági földdel rendelkezők és a napi ingázók hét napnál nem régebbi antigén gyorstesztet is felmutathatnak. A nemzetközi fuvarozókra, az átutazókra, a diplomatákra és a 13 év alatti gyermekekre, akik iskolalátogatás miatt utaznak az országba, nem vonatkozik a karanténkötelezettség. Ők továbbra is korlátozások nélkül léphetnek be az országba.

A szlovén kormány április 1-jétől 11-ig teljes zárlatot is elrendelt az országban: lakhelyelhagyási tilalmat vezetnek be, és az iskoláknak ismét online oktatásra kell átállniuk. Korlátozzák a tömegközlekedést, és hétvégi, ünnepnapi menetrendet vezetnek be. A legtöbb üzletnek be kell zárnia, a vállalatoknak és az intézményeknek pedig távmunkára kell átállniuk. Egyedül húsvét vasárnapján lesznek enyhítések. Aznap feloldják a lakhelyelhagyási tilalmat, és engedélyezik a családi összejöveteleket legfeljebb öt felnőttig, a hozzájuk tartozó gyerekekkel.

Ez is érdekelheti: Szlovénia ismét szigorít a beutazási feltételeken

A jelenlegi korlátozások március 31-ig lesznek érvényben az országban. Ezt követően a válságstáb újabb két hétre meghosszabbítja őket. Vili Beros egészségügyi miniszter a testület hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: ez azonban nem jelenti azt, hogy közben, ha a járványhelyzet azt megköveteli, nem szigoríthatnak az intézkedéseken.

(MTI)

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, a Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja különböző bankok ajánlatait!


EXTRA AJÁNLÓ
6 különleges húsvéti ajándék nőknek a tavaszi megújulás jegyében (x)
Lakásfelújítás: megnéztük, hogyan éri meg belevágni! (x)

www.blikk.hu/aktualis/belfold/szlovenia-korlatozas-szigoritas-hetfo/qpqr2k7

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?