ápr 7, 2021
7 Views
0 0

Szlávik János szerint egy nyári focimeccsen a tömeg még veszélyes lehet, de a strandon talán nem kell maszkban napozni

Written by

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szerint legkorábban nyáron lehet nagyobb lazításra számítani, addig is óva int mindenkit attól, hogy egy oltás után már azt gondolja, elmúlt a járvány – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.

Szlávik az oltások fontosságát hangsúlyozta a műsorban, mivel jelenleg ez az egyetlen bevált módszer a koronavírus ellen. „Az első oltás is elkezd az immunrendszerben dolgozni, két-három hét alatt elindul az ellenanyag-termelődés. Olyan magas szint is kialakulhat, amely védettséget ad, de a második védőoltás erősíti meg az immunválaszt, és akkor alakul ki a 90 százalék feletti hatékonyság” – mondta, és hozzátette, az oltások a súlyos megbetegedést 100 százalékos hatásossággal gátolják meg.

Szerinte az oltás után nem érdemes méretni az antitestszinteket, mert a komplex, háromkomponensű védekezésből csak az egyik az antitest, és álbiztonságot ad, ha túl magas a szintje, viszont ha alacsony, akkor is felesleges aggódni.

Amíg nincs nyájimmunitás, addig vigyázni kell. Ha valaki megkapja a védőoltást, akkor megfertőződhet, de alig-alig fertőz tovább. Ha sok ember lesz beoltva, akkor kevés beteg lesz, és kevesen fognak fertőzni, és vége lesz a járványnak. De ez még jó néhány hónap

– mondta Szlávik, aki szerint Izrael az élő példa arra, hogy mikor lehet szélesebb körben nyitni. Úgy gondolja, először a nyílt terekben való nagyobb mozgás jöhet majd szóba.

Példaként említette, hogy egy nyári focimeccsen a tömeg még veszélyes lehet, de a strandon talán majd nem kell maszkban napozni.

Szlávik arról is beszélt, hogy már Magyarországon is vannak poszt-Covid-ambulanciák, ahol a poszt-Covid-szindrómától szenvedőknek nyújtanak segítséget. A fertőzöttek akár 20-30 százaléka is csak nehezen tud visszatérni a régi életmódjához. „Gyenge, fáj a feje, ködös a tudatállapota, köhög, nincs erőnléte, ezek mind a poszt-Covid tünetei. (…) A felépülés hosszú hónapokig, akár egy évig is eltarthat” – mondta.

A koronavírus elleni gyógyszerek fejlesztéséről azt mondta, jelenleg is tartanak a különböző kutatások és fejlesztések. Van már olyan proteázgátló, amelyik 100 százalékban megállítja a vírus szaporodását, de az engedélyezéséhez még legalább másfél-két év kell. Hiszem azt, hogy idén lesz a kezünkben gyógyszer, amit beadok a betegnek, és meggyógyul anélkül, hogy kórházba kerülne” – mondta Szlávik, aki szerint ez akár egy orrspay vagy egy tabletta is lehet.

telex.hu/koronavirus/2021/04/07/szlavik-janos-infektologus-vedooltas-vakcina-koronavirus-jarvany

Komment írása

Article Categories:
Hírek
banner

Vélemény, hozzászólás?