ápr 5, 2021
2 Views
0 0

Szlávik János: ez megváltoztathatja a járvány lefolyását

Written by

Szlávik János ugyanakkor kiemelte: “ahhoz, hogy hátradőljünk, sokkal-sokkal több oltást kell beadni”.

(A legfrissebb hírek itt)

Azt mondta: a járvány kezdetén úgy tartották, hogy a nyájimmunitáshoz a lakosság 60-70 százalékának átoltottsága megfelelő. Az új vírusmutánsok megjelenésével azonban – különösen a brit mutáns terjedésével -, a főorvos szerint ennél is magasabb, akár 70-80 százalékos átoltottságra is szükség lehet ahhoz, hogy a járványt megállítsák.

Szlávik János közölte, azt tapasztalja, egyre többen szeretnék beoltatni magukat, miután egyre többen látják a betegség súlyos következményeit. Kiemelte: az oltási terv jól halad, egyre több csoportot lehet behívni. Véleménye szerint talán nyárra sok mindent vissza lehet hozni a normális életből.

(Ez is érdekelheti: Elfelejthetjük a lazításokat: Szlávik szerint még sok-sok oltás kell a nyájimmunitáshoz)

A főorvos azt mondta: az elmúlt napokban sok az új fertőzött, és még mindig nagyon magas a koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma.

Talán ezen a héten kiderül, hogy a harmadik hullámnak ez a “platófázisa-e”, vagy esetleg tovább emelkednek a számok – tette hozzá, megjegyezve: nagyon nehéz megjósolni, de bíznak benne, hogy ezek “az igen magas számok” nem emelkednek tovább.

Szlávik János kitért arra is, hogy a posztcovid szindrómára már korábban is felfigyeltek. Sok gyógyult betegnél maradnak hosszú távú tünetek, mint például köhögés, hőemelkedés, fejfájás, memóriazavar. Felhívta a figyelmet arra, hogy eleinte ezeket a betegek 10-15 százalékánál észlelték, az újabb tapasztalatok szerint viszont ez az arány már 30 százalék körüli.

(MTI)

EXTRA AJÁNLÓ
Lakásfelújítás: ezekkel a támogatásokkal lehet belevágni (x)
A Rossmann is készül a Glamour-napokra! Részletek az akciós újságban (x)

www.blikk.hu/aktualis/belfold/szlavik-janos-jarvany-lefolyas-oltasok/7kscqmm

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?