okt 24, 2020
18 Views
0 0

Szlávik: Folyamatosan nő a fertőzöttek átlagéletkora

Written by

1820 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 56 098 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 38 beteg, így az elhunytak száma 1390 főre emelkedett, 16 007 -en pedig már meggyógyultak.
Az MTVA épülete elé szervezett demonstrációt Hadházy Ákos és Szél Bernadett. A független képviselők akciójában egyik ellenzéki párt sem vett részt.
A járványhelyzet ellenére szerveztek demonstrációt Budapesten a Színház-és Filmművészeti Egyetem diákjai mellett is. A tüntetők a Műegyetemnél gyülekeztek, ahonnan a Március 15-e tér érintésével az Urániához vonultak.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem pártpolitikától mentesnek hirdette meg péntek délutáni demonstrációját, ennek ellenére több ellenzéki politikus is jelezte, hogy magánszemélyként részt vesz a tüntetésen.
Az ellenzéki pártok az október 23-i megemlékezéseken párhuzamot vontak a színművészeti ügye, és a 64 évvel ezelőtt történtek között.
A magyarok csaknem fele jogszerűtlennek tartja a 2006-os brutális rendőri fellépést – ez derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből.
A megkérdezettek 63 százalékának az a véleménye, hogy Gyurcsány Ferencnek vissza kellene vonulnia a politikától.
Történelemhamisítással vádolja Schiffer András Donáth Annát. Az LMP egykori társelnöke közösségi oldalán buktatta le a Momentum EP-képviselőjét.
Donáth korábban a Facebookon azt írta, felmenője megjárta Horthy börtönét és lecsukta Rákosi is. Shiffer szerint viszont Donáth Ferencet 1951 februárjában tartóztatták le, addig a Főtitkársági Iroda vezetője és a Központi Vezetőség tagja volt.
Belső vizsgálat indult a Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzatnál a DK-s áramlopás ügyében.
Az orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola fertőtlenítését végzi a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrede. Az intézményben a héten egy felsős tanulónál igazolták a koronavírust.
A járványügyi védekezés szabályainak további szigorítását szorgalmazzák a kiskereskedelem munkavállalói – közölte a Magyar Nemzettel a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.
Bubenkó Csaba elmondta: az országos fertőzöttség terjedésével meredeken megugrottak a napi tömeges fogyasztásban is a kockázati tényezők.
Fennmarad az adócsökkentés a Széchenyi Pihenő Kártyánál 2021. június 30-ig, ha a parlament megszavazza a javaslatot, így jövőre csak 15 százalékos közterhet kell fizetni a Szép-kártyára utalt összegek után – tájékoztatott Izer Norbert.
A Magyar falu programmal a kormány célja az, hogy vonzóvá tegyék a falvakat – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Az Európai Unió Tanácsa is jóváhagyta Magyarországnak a munkahelyvédelmi program keretében benyújtott 504 millió eurós hitelkérelmét – közölte a Pénzügyminisztérium.
Magyarország 150 lélegeztetőgépet küld Csehországnak – jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök a Twitteren. A lélegeztetőgépeket a cseh tűzoltók fogják átvenni, és egyelőre az állami tartalékalap raktáraiban helyezik el.
A világon már 42,1 millió ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1,1 millió, a meggyógyultaké pedig 28,4 millió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.
Kijárási tilalom lépett érvénybe Szlovákiában.
Noha a koronavírus minden korosztályt sújt, a szerbiai fertőzöttek 85 százaléka az utóbbi hetekben a 65 év felettiek közül került ki – közölte a járvány kezelésével megbízott válságstáb.
Pozitív lett Andrzej Duda lengyel elnök koronavírus-tesztje – közölte az elnöki hivatal államtitkára.
Csehországban pénteken 15 252 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami az eddigi legnagyobb napi esetszám.
Tüntetők és rendőrök összecsapásához vezetett Nápolyban a koronavírus-járvány terjedése miatt elrendelt kijárási tilalom ellen szervezett demonstráció.
Franciaországban is átlépte az egymilliót a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, miután az egészségügyi hatóságok az elmúlt 24 órában 42 032 új esetet tártak fel, ami újabb napi rekordnak számít.
Emmanuel Macron francia államfő nem zárta ki az újbóli karantén lehetőségét.
Az Egyesült Államokban egyetlen nap alatt 83 ezer új fertőzöttet regisztráltak a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint.
Észak-Korea állampártjának hivatalos lapja figyelmeztette az ország lakosságát, hogy koronavírust is hozhatnak Kínából a homokviharok, ezért amikor nem szükséges, az emberek ne mozduljanak ki otthonukból.
Washington a parti őrség hajóit telepíti a Csendes-óceán nyugati vidékére – jelentette be Robert O’Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, aki a döntést biztonságpolitikai okokkal magyarázta.
Az Egyesült Államok orosz kormányzati intézményt és iráni vállalatokat szankcionált az amerikai választási folyamatba történt beavatkozási kísérleteik miatt – jelentette be az amerikai külügyminisztérium.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök videóüzenetben köszöntötte a kapcsolatok amerikai közvetítéssel létrejött normalizálását Szudánnal – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Irán szerint kétes és korrupt a Washington közvetítésével megszületett izraeli-szudáni megállapodás kapcsolataik rendezéséről.
Ötvenegy civil, tizenegy rendőr és hét katona vesztette életét a Nigériában a rendőri brutalitás ellen kirobbant tiltakozásokon eddig – ismerte be Muhammadu Buhari, az ország elnöke.
Újabb tiltakozások voltak Chile fővárosában, és a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel Santiago de Chilében két nappal az alkotmány megváltoztatásáról tartandó népszavazás előtt.
Többórás várakozásra kényszerülnek a teherautók a csanádpalotai és a röszkei autópálya-határátkelőhelynél – írta honlapján a rendőrség.
Négy településen már egészségtelen a levegőminőség a kisméretű aeroszol részecskék magas tömegkoncentrációja miatt – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint Budapesten még nincs „szmoghelyzet”, de ha nő a légszennyezettség forgalomkorlátozás is lehet.
Az 57 kilogrammos Karakas Hedvig bronzérmet nyert a budapesti cselgáncs Grand Slam-verseny pénteki nyitónapján.
Fantasztikus idővel, nem hivatalos országos csúccsal nyerte Kalmár Ákos a férfiak 10 kilométeres versenyét a Debrecenben zajló hosszútávú medencés országos bajnokságon.
Berecz Zsombor vezetésével a magyar csapat is részt vesz azon a nemzetek közötti vitorlás versenyen, amelyet először 2022-ben rendeznek meg.
A magyar női labdarúgó-válogatott 2:1-es vereséget szenvedett a szlovákoktól az Illovszky Rudolf Stadionban rendezett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

hirtv.hu/ahirtvhirei/szlavik-folyamatosan-no-a-fertozottek-atlageletkora-2510504?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?