ápr 27, 2021
9 Views
0 0

Szijjártó Péter: Egymillió magyar ember kaphatja meg a Szputnyik vakcinát

Written by

“Nos, ezen most már egészen biztosan nem fog múlni a siker” – jelentette ki Szijjártó Péter, és közölte: a kormány teherszállító repülőgépe Moszkvából 480 ezer Szputnyikkal a fedélzetén érkezik Budapestre. A gép fedélzetén 200 ezer első komponensű oltóanyag van, amelynek a leszállításával Oroszország teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségeit az első komponensű oltások tekintetében. Egymillió magyar ember kaphatja meg a Szputnyik oltását ezáltal – emelte ki a miniszter.

Hozzátette: a gépen van még 280 ezer második komponens, ezzel most már minden Magyarországon lévő első komponens utáni második komponens is megérkezett. Tehát mindenki, aki eddig megkapta az első oltást a Szputnyikból, meg tudja kapni a második adagot is – jelentette ki.

Szijjártó Péter elmondta még, hogy már csak egy 200 ezres orosz szállítás van hátra, amely néhány hét múlva érkezik majd. Ez a most beérkező 200 ezer első komponens második komponense lesz.

A miniszter hangsúlyozta: “az idő bebizonyította, hogy helyes döntést hoztunk, amikor úgy döntöttünk, hogy Oroszországból is vásárolunk oltóanyagokat, hiszen ha ezt nem tettük volna meg, ma egymillió emberrel lennének kevesebben biztonságban”.

HírTV, MTI

hirtv.hu/ahirtvhirei/szijjarto-peter-egymillio-magyar-ember-kaphatja-meg-a-szputnyik-vakcinat-2520712?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?