ápr 27, 2021
8 Views
0 0

Szijjártó: Az Ericsson bővíti kutatás-fejlesztési központját

Written by

Június elejéig akár 7 700 000 embert is beolthatunk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben.
480 ezer Szputnyik-vakcina érkezéséről számolt be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter közölte: „szeretnénk visszaadni az embereknek minél előbb a korábbi, normális életkörülményeket, ehhez pedig arra van szükség, hogy az európai szinten eddig is éllovas oltási ütemet tovább fokozzuk, ehhez pedig oltóanyagokra van szükség.”
Már 3 millió 679 ezer embert beoltottak, közülük 1 millió 711 ezren a  második adagot is megkapták.
1253 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 772 707-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 183 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 26 984 főre emelkedett.
Továbbra is fontos, hogy az emberek betartsák a védelmi intézkedéseket – hangsúlyozta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Magyarország nevében üdvözölte az Egészségügyi Világszervezet Immunizációs Agenda 2030 stratégiáját.
Minden munkatársának, a töltőállomásokon dolgozóknak is felajánlja a Mol a Sinopharm-vakcinát – tájékoztatott a vállalat.
A koronavírus-járvány elleni védekezéshez is segítséget kapnak a kapcsolati erőszak áldozatai, a krízisközpontokban és titkos menedékházban élő nők és gyerekek – mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter.
Komoly veszélybe kerülhet a fővárosi tömegközlekedés ellátásbiztonsága, mert több fontos intézkedés elmaradt Karácsony Gergely főpolgármester és kollégái részéről – jelentette ki a Volner Párt elnöke.
Nem volt átlátható és elszámoltatható a Színház- és Filmművészeti Egyetem vagyongazdálkodása 2018-ban és 2019-ben, valamint 2020-ban a fenntartóváltás időpontjáig – állapította meg az Állami Számvevőszék.
Az Európai Bizottság idén másodjára kívánja egy illegitim, a tanácsban elbukott módszerrel tematizálni az uniós jogállamisági vitát – hívta fel a figyelmet Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán.
Magyarország fenntartható felzárkózásának mintái már nem Nyugaton, hanem Keleten, Kelet-Ázsiában és a Közel-Keleten találhatóak – veti fel Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Növekedés.hu portálon megjelent legfrissebb írásában.
Magyarország számára kiemelten fontos a Közel-Kelet békéje és stabilitása – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Bejrútban.
Aláírásgyűjtést kezdett a Pro Civis polgári társulás a Felvidéken annak érdekében, hogy az Európai Bizottság bírálja felül az európai kisebbségvédelem uniós jogrendjének kialakítását célzó kezdeményezéssel kapcsolatban hozott negatív döntését.
A világon 147 540 977 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 117 438, a gyógyultaké 85 237 775 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint.
Az Európai Unió jogi eljárást indított az AstraZeneca gyógyszergyártó vállalattal szemben a koronavírus elleni oltóanyagának szállításával kapcsolatos késedelmek miatt – közölte Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője.
Csak az oltóanyag segít a betegség legyőzésében, csak a beoltás biztosíthat kiutat a koronavírus okozta világjárványból – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében.
Ismét lehetőség van arra, hogy külföldiek is megkapják a koronavírus elleni védőoltást Szerbiában, ám előzetesen regisztrálniuk kell az erre a célra létrehozott internetes oldalon.
Három nap alatt több mint 6700 személyt oltottak be a hétvégi temesvári oltási maraton keretében – közölték a szervezők.
Bécsben enyhült a nyomás a kórházakon, ami azt jelenti, hatásos a több mint három hete tartó – a koronavírus-járvány megfékezését célzó – teljes zárlat – írta meg a Der Standard osztrák napilap.
Ukrajnában tovább lassult a koronavírus-fertőzés terjedése, mintegy ötezer, a megelőző napinál csaknem háromezerrel kevesebb új beteget jegyeztek fel, és az elhunytak száma sem érte el a kétszázat.
Lazítják az új típusú koronavírus terjedésének lassítását szolgáló korlátozásokat Németországban a vírus által okozott betegség elleni teljes védőoltással rendelkezők és a fertőzésen átesett emberek esetében.
Az északkelet-olaszországi Veneto tartományban is azonosították az új típusú koronavírus indiai variánsát.
Spanyolországban stabilizálódik a koronavírus-fertőzöttek száma, az elmúlt három hétvégén egyaránt 20 ezer körüli esetszámnövekedést tapasztaltak.
Gyermekeknek is adható koronavírus elleni oltóanyagot kezdtek el embereken tesztelni a közép-kínai Honan tartományban – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a Sinopharm kínai gyártó közlésére hivatkozva.
Törökországban csütörtöktől május 17-ig minden korábbinál szigorúbb, „teljes lezárás” lép életbe, miután a koronavírus okozta járvány mutatói még mindig sokkal magasabbak, mint amit az ország vezetése a turisztikai szezon megkezdéséhez kívánatosnak tart.
Az egészségügyi szakembereket is meglepte az Indiában tomboló koronavírus-járvány, amely – a hivatalos adatok szerint – már naponta hússzor több halálos áldozatot követel, mint februárban – írta elemző cikkében a The New York Times című amerikai napilap.
A nemzeti hatóságok és a civil szervezetek közötti koordinációt szorgalmaznak a Földközi-tengeri migrációs útvonalon a helyszínen tevékenykedő nem kormányzati szervezetek, amelyek nyílt levélben fordultak Mario Draghi olasz miniszterelnökhöz.
Az Európai Uniónak kellene kiderítenie, hogy mi is történt 2014-ben a csehországi Vrbetice hadianyagraktárában, ahol nemzetközi jogsértés történhetett – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Oroszország nemkívánatos személynek nyilvánította az ukrán nagykövetség egyik alkalmazottját – közölte az orosz külügyminisztérium.
Emmanuel Macron francia államfő súlyos aggodalmának adott hangot a bebörtönzött orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij egészségi állapota miatt, és az alapjogok tiszteletben tartására kérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt telefonbeszélgetésükön.
Csehország, Szlovákia és balti államok után Románia is kiutasított egy orosz diplomatát.
A török nemzetet elszomorította, hogy Joe Biden amerikai elnök a napokban hivatalosan népirtásnak ismerte el az Oszmán Birodalom által az örmények ellen 1915-ben elkövetett atrocitásokat – mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök.
Az alapszakaszgyőztes Szolnok jutott be harmadikként az elődöntőbe a férfi kosárlabda NB I-ben.
A DEAC hét ponttal nyert az Alba Fehérvár vendégeként a férfi kosárlabda NB I negyeddöntőjének negyedik mérkőzésén, így 0:2-ről 2:2-re kiegyenlített.
Kőrösi Ágnes személyében egy magyar résztvevője lesz a tollaslabdázók kedden rajtoló kijevi Európa-bajnokságának.

hirtv.hu/ahirtvhirei/szijjarto-az-ericsson-boviti-kutatas-fejlesztesi-kozpontjat-2520730?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?