okt 12, 2020
2 Views
0 0

SZFE: elmaradt az oktatók és Káel Csaba megbeszélése, mert hallgatók is elmentek rá

Written by

Formális szakmai beszélgetésre hívta meg Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Film- és Média Intézet oktatóinak delegációját hétfő délutánra a Nemzeti Filmintézetbe, ahová – az előzetesen megbeszéltekkel szemben – hallgatók is elmentek, ezért az oktatókkal tervezett első formális beszélgetésre ez alkalommal nem kerülhetett sor

– közölte az intézet az MTI-vel.

Az előzetes tervek szerint Káel Csaba a beszélgetésen előbb az SZFE részéről felhatalmazást kapó oktatókkal alakítana ki közösen fejlesztési koncepciót, amelyről később megkezdődhet az egyeztetés a diákokkal.

Az előzetesen megbeszéltekkel szemben hallgatók is eljöttek az egyeztetésre, ezért az oktatókkal tervezett első formális beszélgetésre ez alkalommal végül nem kerülhetett sor

– szerepel a közleményben. Az SZFE hallgatóinak vasárnapi közleménye szerint a küldöttségben ők is helyet kaphattak.

A mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos kiemelten fontosnak tartja, hogy a szakmai fejlesztési koncepció irányelveit az oktatókkal a kölcsönös elismerés és bizalom mentén lefektetve, több lépcsőben, fokozatosan határozzák meg.

Káel Csaba kezdeményezéséhez híven továbbra is várja az SZFE mozgóképes tanárait az oktatás szakmai kérdéseinek megbeszélésére, hogy a megfelelő időben, módon és mélységben vonhassák be az egyetem szakmai közösségét, érintett diákjait

– hangzik a közlemény.

Az online felmérést a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói önkormányzata készítette.

index.hu/belfold/2020/10/12/szfe_oktatok_kael_csaba_hallgatok_megbeszeles_elmaradt/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Belföld · Index.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?