márc 29, 2021
4 Views
0 0

Szentmisét mutattak be a koronavírus-járvány áldozataiért Nagybecskereken

Written by

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) idén a nagyböjt minden napjára felkért egy-egy püspöki konferenciát, hogy imádkozzanak a koronavírus-járványban elhunytakért.

Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozva mutatott be szentmisét március 26-án a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia nevében Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök, a konferencia elnöke.

A főpásztor prédikációjában a CCEE alapításának körülményeiről, annak munkájáról és célkitűzéseiről beszélt. Mint a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke személyes tapasztalatairól is szólt. Elmondta: minden évben egyszer találkoznak a szervezet tagjai, akik mind elnökök, szavazati joggal bírnak. Összejövetelüket, mely időszerű témákról való tanácskozás, mindig más országban tartják. A világjárvány miatt 2020-ban online térben találkoztak az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának tagjai. Német László püspök reményét fejezte ki, hogy idén, a szervezet alapításának 50. évfordulóján személyesen találkozhatnak Rómában.

Hamvazószerdától kezdve a nagyböjtben mindennap más és más országban mutatnak be gyászmisét a koronavírus-járvány áldozataiért. Nem vagyunk szigetek, különösen itt, Európában, ahol világviszonylatban a legkönnyebb közlekedni, kapcsolatban lenni, tanulni, dolgozni – fogalmazott szentbeszédében a nagybecskereki főpásztor. – Vannak gazdag államok, de sehol a világon nincs ilyen erős szociális rendszer, mint nálunk. Ez részben az Egyháznak is köszönhető.

Ezzel az imalánccal is szolidaritásunkat fejezzük ki, és nemcsak a koronavírus-járvány áldozataiért, de azok családjaiért is imádkozunk. Tekintettel arra, hogy a szervezetnek 39 tagja van, ez lefedi a nagyböjt 40 napját, mert a CCEE titkársága két napot vállalt a szeretetközösség és a remény jelét kínálva Európának és a világnak – ismertette a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

magyarkurir.hu/hirek/szentmiset-mutattak-be-koronavirus-jarvany-aldozataiert-nagybecskereken

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
magyarkurir · News
banner

Vélemény, hozzászólás?