okt 12, 2020
16 Views
0 0

Szaftos titkok láttak napvilágot: kiderült, mikor ment feleségül a szeretőjéhez Phil Collins exneje

Written by

Már ez a hír megdöbbentette a világsajtót, ám a The Sun című napilap olyan részleteket is megtudott, amelyek – finoman fogalmazva – igencsak szaftosak.

(A legfrissebb hírek itt)

Collins és az ékszertervezőként dolgozó hölgy 1999-2008 között voltak házasok, két gyermekük is született, ám a kapcsolatuk megromlott. Ennek ellenére négy évvel ezelőtt kibékültek, majd ismét együtt éltek, közösen nevelve fiaikat, Nicholast (19 és Matthew-t (15).

Emiatt is volt érthetetlen Collins radikális döntése és bírósággal való fenyegetőzése, ám a lap szerint a legendás zenésznek erre is megvolt az oka. Kiderült, hogy Cevey idén augusztusban titokban hozzáment a szeretőjéhez, Thomas Brates (31) üzletemberhez.

Collinsnak az exneje ráadásul úgy adta elő a Las Vegas-i kirándulást, hogy csak üzleti útra megy, ám egy új férjjel tért haza.

Ezen rágott be annyira az énekes, hogy eldöntötte, kilakoltatja Cevey-t a 32,5 millió dollárt (9,8 milliárd forintot) érő villából.

Collins és jogászcsapata a beadványon kívül egyelőre nem reagált az ügyre, de Cevey ügyvédjét sikerült elérnie az újságnak.

„Mr. Collinsszal a bíróságon fogunk megvívni, nem pedig a bulvárújságok hasábjain” – üzente Frank Maister az énekesnek, hogy felveszik vele a harcot.

Orianne Cevey 21 évesen ismerte meg Phil Collinst, amikor 1994-ben ő segített neki tolmácsolni svájci turnéja alatt. Hamar egymásba szerettek, és öt évvel később már oltár elé is álltak. Válásuk, majd kibékülésük után az énekes még azt mondta: élete szerelme Orianne.

„Rájöttünk, hogy hibát követtünk el, és most megpróbáljuk visszacsinálni” – nyilatkozta négy éve Phil Collins, aki most a bíróságon találkozik majd ismét a kedvesével. Úgy tűnik, elmúlt a rózsaszín köd.

Phil Collins 1963, azaz mindössze 12 éves kora óta szerepel a show-bizniszben. Eleinte filmekben is feltűnt, az Egy nehéz nap éjszakája című Beatles-filmben tini statiszta volt. Ennek ellenére már korán áttért a zenére, 1969-től rendszeresen fellépett bandákban, majd belépett a Genesisbe, amely épp dobost keresett. Az együttessel csúcsra ért, később mégis szólókarrierbe kezdett, amely szintén hatalmas siker volt.

(Ez is érdekelheti: Már egy éve él egyedül Dobó Kata: „Nincs időm a szerelemre”)

Blikk Megmondó

EXTRA AJÁNLÓ
A szépség könyve: jóval több újdonságot kipróbálhatunk! (x)
Mire figyeljünk terhesség idején? Így előzhetjük meg a tüneteket (x)

www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/ferjhez-ment-orianna-cevey/nx22wmq

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?