márc 30, 2021
5 Views
0 0

Sharon Stone: Becsaptak, hogy villantsak az Elemi ösztönben

Written by

Több videót a 444-re!

Támogatom

„A menedzserem, Chuck azt mondta, senki sem fog alkalmazni engem, mert mindenki azt mondja, nem vagyok szexi. Nem is voltam – ahogy akkoriban mondták Hollywoodban – dugható. Hat héttel később válogattak be az Elemi ösztönbe” – írja Sharon Stone a most megjelent, The Beauty of Living Twice című önéletrajzi könyvében, amiben elmondta, hogyan verték át őt a film készítői, hogy megszülessen a filmtörténet egyik legismertebb jelenete.

Stone szerint Michael Douglas először nem is akart vele együtt próbajelenetben szerepelni, mert a színésznő „hozzá képest egy senki” volt, de végül 12 másik színésznő is visszamondta a szerepet, őt pedig beválogatták. Könyve szerint a film rendezője, Paul Verhoeven következetesen Karennek szólította őt, és többször jelezte neki, hogy nem az elsőszámú, de nem is a második vagy a harmadik számú, hanem a 13. számú jelölt volt a szerepre.

„Miután befejeztük a forgatást, behívtak, hogy nézzem meg a filmet. Nem a rendezővel együtt, ahogy azt vártam, hanem egy szobányi ügynökkel és ügyvéddel, olyanokkal, akiknek semmi köze nem volt a filmhez. Így láttam először a nemi szervemről készített felvételt, azután, hogy azt mondták, »semmit sem lehet majd látni – csak azért kell levenni a bugyidat, mert a fehér visszatükrözi a fényt, és akkor látszódna, hogy van rajtad bugyi.«”„Igen, sokan sokféleképpen látják ezt a dolgot, de mivel a kérdéses nemi szerv az enyém, hadd mondjam azt, hogy mások nézőpontja baromság” – mondta Stone, aki azt mondta, ezek után odament a rendezőhöz, felpofozta őt, majd kiment és felhívta az ügyvédjét, Marty Singert aki azt mondta neki, hogy a filmet így nem mutathatják be.

Sharon Stone az Elemi ösztönbenFotó: CAROLCO PICTURES / CANAL +/Collection ChristopheL via AFP

„1992-t írtunk, akkor még más volt, nem úgy, mint most, amikor álló farkakat láthatunk a Netflixen” – mondta a színésznő, aki aztán elmondása szerint végiggondolta, hogy ő mit tett volna a rendező helyében, illetve úgy fogalmazott, emlékeztette magát arra, hogy megharcolt és meg is szenvedett Catherine Tramell szerepéért. Könyvében azt írta, a forgatások annyira megviselték, hogy többször is alva járt, illetve a garázsában aludt el az autóban és rettenetes rémálmai voltak

„A vetítés után közöltem Paullal azokat a lehetőségeket, amiket Marty javasolt. Természetesen hevesen tagadta, hogy lenne bármilyen választásom is. Csak egy színésznő voltam, csak egy nő. Mégis milyen választásom lehetett volna?” – írja könyvében Stone, aki hozzátette, hogy igenis volt választása, és végül úgy döntött, engedélyezi a jelenetet, mert a film és a karaktere szempontjából ez volt a legjobb választás.

Stone a könyvében végül emlékeztetett mindenkit, hogy a film eredeti poszterén az ő neve nem szerepelt, csak Michael Douglasé.

Az 1992-es Elemi ösztön posztereFotó: CAROLCO PICTURES / CANAL +/Collection ChristopheL via AFP

(The Times)

444.hu/2021/03/30/sharon-stone-becsaptak-hogy-villantsak-az-elemi-osztonben

Komment írása

Article Categories:
444 · Bulvár
banner

Vélemény, hozzászólás?