márc 31, 2021
9 Views
0 0

Segítség húsvét előtt

Written by

6700 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 652 433 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 302 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 20 737 főre emelkedett.
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma meghaladta a 2 milliót, közülük 753 ezren már a második adagot is megkapták. 
Újabb 250 ezer adag, koronavírus elleni Szputnyik-vakcina érkezett Magyarországra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter: Eddig 1,1 millió orosz és szintén 1,1 millió adag kínai oltóanyag érkezett az országba, ezek nélkül „hatalmas nagy bajban lettünk volna”.
A pedagógusok és a köznevelésben dolgozók 75 százaléka regisztrált a koronavírus elleni oltásra, közülük korábban mintegy 32 ezren már legalább az első oltást megkapták – közölte az emberi erőforrások minisztere.
Az egyéni felelősségnek óriási szerepe van ezekben a napokban – mondta az országos tiszti főorvos.
Müller Cecília hangsúlyozta: a kórházak terhelését, az elhunytak számát, a súlyos megbetegedések előfordulását úgy tudjuk megelőzni, hogy nem fertőződünk meg. Ez a korlátozások betartásával lehetséges.
Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő hatósági eljárást kezdeményez a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál a járványkezelés adatigénylésével összefüggésben.
Ujhelyi István az eljárás indítását azzal indokolta, hogy sokadik megkeresésére sem válaszoltak érdemben a kormány illetékesei a járványkezelés, illetve a vakcinabeszerzések részleteivel kapcsolatban.
Magyarország kormánya a saját szerződéseit nyilvánosságra hozta, Brüsszel viszont titkolózik – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
A tájékoztatási központ felszólította Ujhelyi Istvánt, hogy ha átláthatóságot akar, EP-képviselőként kérje ki a brüsszeli szerződéseket és hozza nyilvánosságra azokat.
Nagy Attila Tibor szerint az ellenzék nem tudja kellőképpen kihasználni a gyászból adódó fájdalmat, egy ellenzéki párt akár maga mellé is állíthatja a koronavírus áldozatainak több tízezer hozzátartozóját.
Dömötör Csaba államtitkár szerint nincs határ, amit a baloldal ne lépne át, tényleg nincs emberi méltóság, amit figyelembe vennének, és nincs emberélet, ami számítana nekik. Egy dolog viszont időtállóan látszik: a szűnni nem akaró gátlástalanság.
A koronavírus-járvány egy éve alatt a hajléktalanok körében sikerült elkerülni a tömeges egészségügyi katasztrófát a hajléktalanellátók által időben bevezetett járványügyi intézkedéseknek is köszönhetően – derül ki a Menhely Alapítvány felméréséből.
KSH: Januárban 9,5 százalékkal nőtt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és nettó átlagkeresete. A bruttó átlagkereset 411 000 forint volt  januárban, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 273 300 forint volt.
Benyújthatók az idei első pályázatok a Magyar falu programban – közölte a Miniszterelnökség.
Jól értékesíthető a magyar bárány az idén, köszönhetően a keresleti piac kialakulásának – közölte a Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet.
Lezárult a Máltai Szeretetszolgálat határon átnyúló egészségügyi programja, amelyben közel 10 ezer ember átfogó ingyenes szűrővizsgálatát végezték el – közölte a szeretetszolgálat.
A szigorúbb határellenőrzés miatt jelentősen drágult az embercsempészek díja, a korábbi árak akár tízszeresét is elkérik a csempészek a migránsoktól – közölte  Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Megéri kiegyensúlyozott és kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést folytatni a keleti világgal – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Türk Tanács online csúcstalálkozója előtt.
„Az objektivitás és pártatlanság látszatára sem adó jelentésben foglaltakkal szemben Magyarország azon kevés tagállamok egyike, ahol valódi pluralizmus érvényesül a médiában, az ideológiai vitákban és a közvéleményben” – mondta az igazságügyi miniszter.
Kiemelten fontos az egyes nemzetek kulturális, jogi és történelmi hagyományainak tiszteletben tartása, ez lesz a magyar európai tanácsi elnökség legfontosabb alapelve – közölte Varga Judit, miután egyeztetett az Európa Tanács főtitkárjával.
A délkelet-ukrajnai konfliktus kiéleződéséről, a Szputnyik V vakcina uniós bejegyzésének és gyártásának kilátásairól, valamint a Navalnij-ügyről tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnök, Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő.
A világon 128,2 millió ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2,8 millió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.
Ma éjféltől antigén gyorsteszttel és – függetlenül a vakcina származási országától – oltási bizonyítvánnyal is be lehet majd utazni Horvátországba – közölte Davor Bozinovic belügyminiszter.
Meghaladta az egymilliót a fertőzöttek száma a Nyugat-Balkánon, a 14,7 millió lakosú térség országaiban eddig 1 071 667 koronavírus-fertőzöttet igazoltak.
Állatok számára kifejlesztett, Covid-19 elleni vakcinát jegyeztek be Oroszországban – közölte az orosz agrárfelügyelet.
Kína állítja, a WHO-nak az új koronavírus eredetét kutató, nemzetközi szakértői csapata ugyanolyan adatokhoz fért hozzá , mint saját szakértői.
Románia 71 településén folytatódtak a tüntetések a járványügyi korlátozások ellen, 38 városban a résztvevők száma meghaladta a törvényes előírásokban megszabott százat, Brailán egyes tüntetők kövekkel dobálták meg csendőröket.
A biztonsági helyzet erősödő kiszámíthatatlansága miatt ajánlatos távozni Mianmarból, amíg még lehet – közölte a német külügyminisztérium.
Új erőszakhullám önti el az amerikai városok utcáit, az ázsiai származású amerikaiak kerültek célkeresztbe. A Newsmax csatorna szerint egyes nagy felháborodást keltő esetekben kiderült, hogy a támadók feketék, de ezt a balliberális média eltitkolná.
Vádat emeltek két szerb férfival szemben, mert 29 lőfegyvert próbáltak meg Magyarországra csempészni 2019 őszén – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség.
Több mint hárommilliárd forint kárt okozó, fiktív számlázásra szakosodott, Közép-Dunántúlról irányított bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nemzetközi akcióban.
Vádat emelt a Hevesi Járási Ügyészség két ember ellen, akik felfüggesztett szabadságvesztésük idején tiltott pszichoaktív anyagok rendszeres eladásából tartották fenn magukat Hevesen.
Vádat emeltek egy 22 éves férfi ellen, aki kábítószertől és alkoholtól befolyásolt állapotban rátámadt a hozzá kihívott mentőkre 2019 augusztusában Budapesten – közölte a fővárosi főügyész.
Eloltották a devecseri raktárépületben keletkezett tüzet – közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A szokásosnál két nappal tovább, április 7-ig érvényesek a MÁV-Start és a Volánbusz járataira megváltott márciusi bérletek az Innovációs és Technológiai Minisztérium rendelkezése alapján.
Férfi vízilabda ob I: Szeged – Budapesti Honvéd SE 8:9; KSI SE – UVSE Hunguest Hotels 11:11

hirtv.hu/ahirtvhirei/segitseg-husvet-elott-2519418?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?