jún 8, 2021
15 Views
0 0

Schanda Tamás bejelentette: bértámogatást kapnak a mikrovállalkozások és önfoglalkoztatók

Written by

Az államtitkár közölte, a garantált bérminimummal megegyező összeget, 219 ezer forintot kaphatnak a veszélyhelyzeti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenységet folytató önfoglalkoztatók. Az egyszeri támogatás mintegy 100-120 ezer érintett, mások mellett például fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyítheti meg az újraindulást.

(A legfrissebb hírek itt)

A koronavírus miatt, az emberi élet és egészség védelme érdekében szükségessé vált veszélyhelyzeti intézkedések különösen nagy terhet róttak a működésük szüneteltetésére kényszerült szektorokra. A vállalkozások nagyobbik hányadának talpon maradását, a munkahelyek megőrzését érdemben segítette az ágazati bértámogatás. Az alkalmazott nélkül működő mikrovállalkozásoknál, önfoglalkoztatóknál azonban ez az eszköz nem kompenzálhatta a bevételek elmaradását. A kormány ezért úgy döntött, hogy 219 ezer forintos egyszeri támogatást nyújt a korábbi korlátozásokban érintett 100-120 ezer önfoglalkoztatónak, mikrovállalkozásnak – tették hozzá.

A közlemény szerint az „Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában” főként azok a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozók részesülhetnek, akik alkalmazottak híján nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni. Az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelem hamarosan elérhető lesz a kormányzati honlapon és a munka.hu oldalon. Az igényléseket a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira lehet benyújtani a veszélyhelyzet megszűnéséig

(Ez is érdekelheti: MNB: csak az éljen a hitelmoratóriummal, aki rászorul)

Schanda Tamás hangsúlyozta: „A kormány a május végén lezárult bértámogatási programokkal idén már több mint 200 ezer munkahely megőrzését segítette. Június elejétől szélesebb körben vehető igénybe a Vállalatok munkaerő támogatása, amely egy álláskereső foglalkoztatását fél éven át összesen akár 600 ezer forinttal ösztönözheti. A statisztikai adatok szerint tartósan több mint 4,5 millióan dolgoznak Magyarországon, a hazai munkanélküliségi ráta a negyedik legalacsonyabb Európában, a járványhelyzet ideje alatt a korábbival lényegében azonos ütemben, folyamatosan emelkedtek a keresetek. Bebizonyosodott tehát, hogy a munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítésében elért közös eredményeink a vírusválság ellenére is fenntarthatók”.

(MTI)

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

www.blikk.hu/aktualis/penz/koronavirus-itm-onfoglalkoztatok-bertamogatas/mcwplrx

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?