ápr 22, 2021
1 Views
0 0

Sako bíboros: Ferenc pápa látogatása az új, békés, polgári Irak megszületésének katalizátora lehet

Written by

Sako bíboros szerint Ferenc pápa történelmi iraki látogatásának nem szabad elhalványulnia az emberek emlékezetében, hanem gyakorlati lépésekhez kell vezetnie, amelyek segíthetnek az irakiaknak, hogy „a múltat lezárják és egy új fejezetet nyissanak a megbékélés felé”.

A testvériség fontosságáról mint a békés együttélés alapjáról Sako bíboros elmondta, hogy az irakiak mind „elméletben, mind az alkotmányban foglaltak szerint azonos jogokkal és kötelességekkel rendelkező állampolgárok”, akik semmilyen formában, vallásra, felekezetre, régióra, fajra vagy létszámra nézve nem korlátozhatók.

„Az állampolgárság mindenki számára egyetemes jog” – írta, hozzátéve: „Új távlatokat kell nyitnunk polgártársaink előtt, hogy mindenki azt érezze, Irak az otthona.”

Sako bíboros azt javasolta, hogy talán

itt az idő „szétválasztani a vallást az államtól, és felépíteni egy polgári államot, ahogyan azt a nyugati kereszténység már régóta tette, és ahogy azt Szudán is teszi napjainkban”.

Márciusban békemegállapodást írt alá a szudáni kormány a Szudáni Népi Felszabadítási Hadsereg (SPLM) vezetőivel, amely dokumentum garantálja a szabad vallásgyakorlást, és biztosítja a vallás és az állam szétválasztását egy olyan országban, ahol korábban az iszlám saját felsőbbrendűségét hirdette, és az iszlamizálódott nemzeteket a saría követésére kényszerítették.

Irakban a vallási kisebbségek, így a keresztények is gyakran szenvednek el erőszakos cselekményeket, hátrányos megkülönböztetést, és sokszor másodosztályú állampolgároknak bélyegzik őket.

Sako bíboros nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy

egy világi állam megteremtése „nem elutasítás a vallásokkal szemben, sokkal inkább azok tiszteletben tartása, amelyben nem fonódna össze a vallás a politikával […] Azt hiszem, ez lehet az együttélés garanciája”.

A Ferenc pápa által hirdetett „emberi testvériség” – amely azon a meggyőződésen alapszik, hogy Isten a Teremtő és a mindenek Ura, és minden ember testvér – „a vallásoknak kulcsfontosságú pontja kell hogy legyen a szélsőségek és gyűlölet elutasításában, nézőpontunk és gondolkodásunk megváltoztatásában”.

A káld pátriárka úgy vélekedett, a testvéri magatartás lehetővé teszi az egymás közötti bizalom kiépítését, hogy testvérekként haladjunk tovább az úton, és hogy megértéssel, szeretettel és a sokféleséget tiszteletben tartva egy békésebb, igazságosabb és méltóságteljesebb világot építsünk magunknak.

A testvériség és a sokszínűség túlélésünk és előrehaladásunk záloga, amit mindennap gyakorolni kell. Nem szabad kétségbe esnünk bizonyos akadályok, szélsőséges irányzatok és tévhitek láttán, ahogy nem szabad feladnunk a megosztottság ellenére sem.”

Az iraki bíboros üzenetében olyan iskolai programok kidolgozását is szorgalmazta, melyek az ország sokszínűségének értékeit adnák át a fiataloknak, ugyanakkor a vallási helyszínek megóvását garantáló törvények szigorú betartása mellett is szót emelt.

A bíboros javaslatot tett továbbá Irak kultúráit és vallásait ismertető konferencia- és televíziós programsorozat indítására, amely megmutatná, hogy „ami összeköt bennünket, az valójában sokkal több, mint ami megoszt minket”.

A bíboros szerint az általa javasolt négy projekt elősegítené a sokszínűség tiszteletben tartását, miközben lendületet adna az ország újjáépítésének, a széthulló nemzeti intézmények megreformálásának és a lakóhelyüket elhagyni kényszerült keresztények hazatérésének.

Forrás: NEK/osvnews; TheTablet

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

magyarkurir.hu/hirek/sako-biboros-ferenc-papa-latogatasa-az-uj-bekes-polgari-irak-megszuletesenek-katalizatora-lehet

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
magyarkurir · News
banner

Vélemény, hozzászólás?