máj 27, 2021
11 Views
0 0

Rövidesen videohívással is elérhetők lesznek a mentők

Written by

Rövidesen új funkcióval egészül ki hazánk legnépszerűbb segélykérő applikációja, az ÉletMentő, amivel az okostelefonokkal rendelkező felhasználók a szükséges fejlesztések lezárását követően videohívással is kérhetnek segítséget.

A mentésirányító központok a világon mindenhol a segítségnyújtás fontos részét képezik, hiszen a hívásokat fogadó diszpécserek kerülnek először kapcsolatba a bajbajutottal vagy a hívó féllel. A segítségnyújtás folyamatát pedig nagymértékben befolyásolja, hogy milyen információk jutnak el a mentésirányító központba: az okostelefonokra telepíthető ÉletMentő nevű segélykérő-applikáció hamarosan elérhető fejlesztése hatékonyabbá teheti a mentésirányító központok munkáját: a videóhívás funkció segítségével a diszpécserek láthatják az esetek valós körülményeit.

A projektben a kezdetek óta részt vevő Vodafone Alapítvány közleménye szerint a videókapcsolat funkció nagy segítséget jelenthet többek között közlekedési balesetek és egyéb sürgősségi ellátást igénylő helyzetek esetén, hiszen létfontosságú információkat nyújthat a mentésirányító központ számára az eset jellegéről, a sérültek számáról és egészségi állapotuk súlyosságáról.

Fintech-meetupból sosem elég! (x)

Június 16-án online BlackOwl fintech-meetup: melyek a legfontosabb technológiai kihívások az iparágban?

Fintech-meetupból sosem elég! (x) Június 16-án online BlackOwl fintech-meetup: melyek a legfontosabb technológiai kihívások az iparágban?

Hasonlóképpen nagy segítséget jelenthet az elsősegélynyújtás folyamatában: a videóhívás lehetővé teszi a diszpécser számára, hogy részletesen ellenőrizze a beteg/sérült aktuális egészségi állapotát (például a sérülés súlyosságát) és az ezt követően nyújtott elsősegélyt. Előbbiek mellett a halássérült hívók számára is hatékonyabb kommunikációs platformot teremt az újítás: egyrészt a korábbinál sokkal átfogóbb információkat tudnak szolgáltatni a mentésirányító központnak, másrészt a videókapcsolat a jelnyelvi kommunikációt is lehetővé teszi számukra.

A fejlesztés a fentieken túl lehetőséget kínál arra is, hogy a mentőszemélyzet értékes plusz információkat kapjon, hiszen a hívó fél és a mentésirányító központ közötti videóhívás közvetlenül az eset helyszínére tartó mentőszemélyzetnek is továbbítható, ezáltal már útközben felkészülhetnek az ellátásra.

Az ÉletMentő appot egyébként az indulása óta 530 ezren töltötték le és 3200 esetben kértek rajta keresztül segítséget a felhasználók.

www.hwsw.hu/daralo/63318/eletmento-omsz-mentoszolgalat-vodafone-alapitvany-applikacio.html

Komment írása

Article Categories:
HWSW
banner

Vélemény, hozzászólás?