nov 22, 2020
4 Views
0 0

Romániában meghaladta a tízezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma

Written by

A stratégiai kommunikációs törzs által vasárnap, kora délután közölt hivatalos adatok szerint a járvány kezdete óta 10 047 koronavírus-fertőzött halt meg Romániában, az elmúlt 24 órában 131-gyel nőtt az áldozatok száma.

(A legfrissebb hírek itt)

A hivatalos adatok azt jelzik, hogy Romániában is állandósult a fertőzés terjedésének üteme, immár nem növekednek a fertőzés sarokszámai. Harmadik napja csökken a napi új fertőzések kéthetes átlaga, mely 8361 napi esettel csütörtökön érte el a maximumot. A napi elhalálozások kéthetes átlaga azonban 150 körül ingadozik, és nem kezdett csökkenni.

Továbbra is nagyon erős a kórházakra nehezedő nyomás. A kórházban ápolt koronavírusos betegek száma immár egy hete meghaladja a 13 ezret. Több megyében is megteltek a kórházak, és már nem tudnak újabb betegeket fogadni. Elkezdődött a betegek szállítása a kevésbé fertőzött megyék kórházaiba. Tíz napja 1100 fölött van a kórházak intenzív osztályain kezelt betegek száma. Korábbi közlés szerint az intenzív osztályra került betegek kevesebb mint felének sikerül megmenteni az életét.

A karácsonykői (Piatra Neamt) kórház intenzív osztályán múlt héten kiütött tűz újabb két áldozata vesztette életét vasárnap. Ezzel a tűz halálos áldozatainak a száma 14-re emelkedett. Vasárnap reggel a villanyhálózat túlterhelése miatt tűz ütött ki a kolozsvári CFR kórházban is, de ezt sikerült hamar eloltani, és csak három beteget kellett elköltöztetni egy kórteremből. A kórházra azonban 50 ezer lejes (3,68 millió forint) bírságot róttak ki, mert nem rendelkezett a törvény által megkövetelt tűzvédelmi engedéllyel.

(Ez is érdekelheti: Rossz hír: a szomszédban ismét több mint tízezer koronavírusost találtak)

A járvány terjedésének a gyorsulása azt követően mérséklődött, hogy az elmúlt hetekben települések tucatjait helyezték karanténba. Erdélyben Szatmárnémetiben, Nagybányán, Zilahon, Besztercén, Gyulafehérváron és Nagyszebenben is kéthetes karantént rendeltek el. A karanténba zárt településeket csak munkáltatói igazolással vagy különleges helyzetet igazoló írásos nyilatkozattal lehet elhagyni.

(MTI)

Blikk Megmondó

EXTRA AJÁNLÓ
Lecsapott a Black Friday! Ezen a webshopon minden szuper olcsó lett (x)
Döbbenet: így hat a szmog az egészségünkre! (x)

www.blikk.hu/aktualis/veszhelyzet/romania-koronavirus-jarvany-tizezer-halalos-aldozat/l9vflv9

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?