máj 27, 2021
10 Views
0 0

Rendületlenül szorul vissza a járvány

Written by

Bár az előző napokhoz képest sok, 396 új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt 24 órában, összességében még ez is javulásra utal: a héten tegnap végezték a legtöbb tesztet, így a pozitív tesztek aránya 2,74 százalék, bőven a WHO által ajánlott legfeljebb 5 százalékos szintnek.

Javulásra utalnak a kórházi adatok is: 1215-en szorulnak kórházi ápolásra, utoljára ilyen kevesen tavaly október 10-én, a második hullám felfutó szakaszában voltak kórházban coviddal. Lélegeztetőgépen 136 beteg van, kevesebb, mint tavaly október 9. óta bármikor.

Az Operatív Törzs jelentése szerint 32 újabb halottja van a járványnak. Ennél már volt kevesebb a héten, de összességében ez is az október eleji időszakot idéző adat.

A vakcinációs program ellenben nem kapott erőre szerdán se. Az első dózisukat mindössze 16040-en kapták meg, igaz, a másodikat 131 ezren.

Persze nem csoda, hogy akadozik a vakcináció: miközben már 5,056 millióan kapták meg legalább az oltás első dózisát, az oltásra regisztráltak száma 5,192 ezer. Vagyis most már nem rájuk, hanem az eddig nem regisztrálók elérésére kell koncentrálni az immunizáció növelése érdekében.

A megyei adatok az országos trendnek megfelelően alakultak, egy kivétellel. Vas megyében egészen minimális növekedést mutat a trend, de olyan alacsony napi esetszámnál, amit a héten tapasztaltak, ez valószínűleg csupán statisztikai anomália.

444.hu/2021/05/27/renduletlenul-szorul-vissza-a-jarvany?utm_source=rss_feed&utm_medium=rss&utm_campaign=rss_syndication

Komment írása

Article Categories:
444
banner

Vélemény, hozzászólás?