máj 12, 2021
15 Views
0 0

Régóta készült erre Kökény Attila, most végre megtörténik: „Izgatottan várom az előttem álló napokat”

Written by

Csupa örömteli hír éri mostanság Kökény Attilát! Az énekes a napokban számolt be róla, hogy hamarosan érkezik a harmadik unokája is, most pedig amiatt csattan ki a boldogságtól, hogy közeleg a hétvége, amikor újra mikrofon mögé állhat.

(A legfrissebb hírek itt)

– Végre kezd egy kicsit beindulni az élet! Pénteken lépek fel először, ráadásul élőzenekarral, amit nagyon várok. Utána lemegyek Győrbe, amit hétvégén újabb koncert követ Erdélyben – kezdte az énekes, aki hosszú hónapok óta nem találkozhatott közönségével, addig alkalmi munkákat is vállalt.

– Nyilván nagyszínpados koncertekről még nincs szó, de már az is óriási előrelépés, hogy emberek között lehetek, szórakozom és szórakoztathatok. Izgatottan várom az előttem álló napokat – tette hozzá a Metropolnak. Kökény Attilának nem is volt más vágya a nyárra – mint mondta, külföldi nyaralásra sem készülnek, hiszen annak ellenére, hogy átesett a koronavíruson, továbbra is elővigyázatos.

– Mi a családommal tényleg nagyon bezárkóztunk az utóbbi hónapokban, roppantul vigyáztunk magunkra és a környezetünkre. Nem mondom, hogy meguntuk egymást, de most úgy érzem, a színpadnak, a szórakoztatásnak van itt a helye. Semmi másra nem vágyódom, csak arra, hogy énekeljek, visszakerüljek az emberek közé és szeressük egymást.

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/kokeny-attila-koncert-enekles-koronavirus-utan/e5h5t80

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?