márc 30, 2021
4 Views
0 0

Rákay Philip: Ki a hibás? – videó

Written by

Az egész ország harcol a koronavírus-járvány ellen, „de közben nekünk a fél szemünket a gazdaságon, a gazdaság újraindításán kell tartani”- fogalmazott a Facebookon Orbán Viktor miniszterelnök, aki Üzbegisztán fővárosában tárgyal.
A miniszterelnök hozzátette: ezért utazott Üzbegisztánba, ahol a magyar cégek üzleti lehetőségeit bővítik, bemutatkoznak a sikeres magyar cégek, mint az OTP, és más közepes vállalkozások.
A keleti vakcinák beszerzésének köszönhetően Magyarországon jóval magasabb az átoltottsági arány az Európai Unió átlagánál. Utóbbi 12,5 százalék, míg Magyarországon immár 20 százalékosra nőtt az átoltottság – mondta a Semmelweis Egyetem rektora az M1-en.
Soha ekkora nem volt az egyéni felelősség, le kell venni a terhet a fekvőbetegeket ellátó rendszerről – hangsúlyozta az országos tiszti főorvos a az operatív törzs tájékoztatóján.
Müller Cecília kifejtette, továbbra is a brit mutáns agresszív terjedésének vagyunk tanúi, rendkívül leterheltek a kórházak és az intenzív osztályok.
Húsvétkor is fontos az elővigyázatosság, mivel úgy tűnik, hogy még mindig a járvány felívelő szakaszában vagyunk – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a Kossuth Rádióban.
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter arra kéri a várandósokat, hogy regisztráljanak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, majd vegyék fel a kapcsolatot a háziorvossal, aki megszervezi az oltásukat a kórházi oltóponton.
A kormány április 8-ig meghosszabbította a hatályban lévő védelmi intézkedések hatályát – közölte Kiss Róbert rendőr alezredes.
A baloldal volt az, amely Gyurcsány Ferenc vezetésével oltásellenes kampányt indított – közölte a Fidesz Dobrev Klára DK-s európai parlamenti képviselő sajtótájékoztatójára reagálva.
Egy meg nem nevezett baloldali képviselőnek tett fel kérdéseket Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója videónyilatkozatában, mert információi szerint a politikus a kínai vakcinát kapta meg, ami ellen a baloldal kampányolt.
Megjelent a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának idei pályázati felhívása a Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíjra, amelyre külhoni magyar jogászhallgatók jelentkezését várják – közölte Potápi Árpád János.
A nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a pályázat célja a külhoni magyarság „jogi gyarapodásának elősegítése”. 
KSH: Februárban a munkanélküliek száma 213 ezer volt, ami 46 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal, 4,5 százalékra emelkedett.
KSH: Februárban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 550 ezer  volt, ami – jórészt a koronavírus-járvány gazdasági következményeként – 104 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál, de 14 ezerrel több mint az előző hónapban.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Matteo Salvinivel, az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetőjével és a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel háromoldalú találkozón vesz részt csütörtökön Budapesten.
A világon 127,6 millió ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2,8 millió, meggyógyultak 72,4 millióan a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.
Romániában a koronavírus-járvány elleni hatékonyabb fellépés érdekében a gyógyszerészeket is felhatalmazták arra, hogy diagnosztikai célú teszteket végezzenek, illetve oltásokat adjanak be.
Bécsben április 11-éig meghosszabbítják az eredetileg hatnaposra tervezett, a koronavírus-járvány miatt elrendelt húsvéti zárlatot – jelentette be Michael Ludwig polgármester.
Szlovénia szigorított határátlépési feltételein, a beutazáshoz a határon 48 órásnál nem régebbi PCR-tesztet kell felmutatni, amelyet valamelyik európai uniós vagy schengeni tagállamban kell elvégezni.
Az összes schengeni országból érkezőknek keddtől negatív koronavírustesztet kell bemutatniuk Lengyelország határain, máskülönben tíznapos házi karanténba irányítják őket.
Napok óta lassan, de folyamatosan növekszik a koronavírus-fertőzöttek száma Spanyolországban – mondta Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint április a koronavírus elleni oltások második dózisának hónapja lesz.
Oroszországban 293-ra csökkent az egy nap alatt regisztrált, új koronavírusos fertőzés okozta halálesetek száma a legfrissebb adatok szerint.
Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette, hogy a koronavírus-járvány romló mutatói miatt az eddigi 17 tartomány helyett 58-at sorolnak a nagyon magas kockázatú kategóriába, köztük immár Isztambult és Antalyát is.
Június 30-ig meghosszabbította az érvényben lévő kilakoltatási moratóriumot az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ.
A második világháború utánihoz hasonló összefogást kezdeményez 24 ország és nemzetközi szervezet vezetője a koronavírus-világjárványhoz hasonló veszélyhelyzetek intézményes megelőzése végett – jelent meg a világ több vezető újságában.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke április 6-án Törökországba látogat, hogy találkozzanak Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.
Oroszországban a Joe Biden elnök vezette amerikai kormányzat lépéseinek felülvizsgálata folyik, Vlagyimir Putyin orosz államfő az elemzést követően fog dönteni a kétoldalú kapcsolatok folytatásának mikéntjéről – jelentette ki a Kreml szóvivője.
A kínai Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága egyhangúlag megszavazta a hongkongi választási törvény módosításáról szóló tervezetet, amely alapján a hongkongi törvényhozói tanács a város lakói által megválasztott tagjainak száma jelentősen csökken.
Embercsempészt fogtak el vasárnap Balassagyarmaton, a férfi négy határsértőt szállított – tájékoztatott a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Letartóztatta a bíróság azt a külföldi férfit, aki szombaton lerángatott egy nőt az egyik fővárosi buszról és erőszakoskodott vele – tájékoztatott a Fővárosi Törvényszék.
Megkezdődik az utascentrum építése a Keleti pályaudvaron – közölte a MÁV.
Fucsovics Márton kikapott a negyedik helyen kiemelt orosz Andrej Rubljovtól a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyének harmadik fordulójában.
A negyedik helyen kiemelt Babos Tímea, Veronika Kugyermetova páros kiesett a nyolcaddöntőben a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna női versenyében.
Ötödik magyar egységként a Fehérvári Eszter, Ferencz Panna női könnyűsúlyú kétpár is részt vehet az evezősök európai olimpiai kvalifikációs versenyén április elején, az olaszországi Varesében.
Elszakadt a keresztszalag Faluvégi Rudolf jobb térdében, így a TVB Stuttgart 14-szeres válogatott kézilabdázója legalább féléves kihagyásra számíthat.

hirtv.hu/ahirtvhirei/rakay-philip-ki-a-hibas-video-2519343?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?