máj 30, 2021
13 Views
0 0

Poór Péter anyósát, feleségét és 15 macskáját látja el

Written by

Nincs sok szabadideje Poór Péternek! A táncdalénekes ugyan az elmúlt időszakban nem tudott fellépni, de így sem unatkozott, rengeteg mindennel foglalkozik ugyanis.

(A legfrissebb hírek itt)

“Reggel hattól késő estig szinte percre pontosan be van osztva a napom. A családi problémák menedzselése is sok időt vesz igénybe” -kezdte a Borsnak Poór, aki segíti feleségét és annak 97 éves édesanyját is. Számára a család az első, ugyanakkor mostanában keveset találkozott 12 unokájával:

“A feleségem révén hét, nekem pedig öt, közös nincs. De sosem tettünk különbséget, mi már egy családdá forrtunk össze. Mindenki jóban van egymással, bár igaz, a Covid kicsit szétzilált bennünket, hiszen az elmúlt időszakban nem tudtunk a megszokott módon összejönni. Korábban rendeztünk nagy kerti partikat nálunk, volt, hogy nem tudott mindenki jelen lenni, így „csak” negyvenen voltunk…”

Az énekesnek persze segít fiatalos lendülete ezen teendők elvégzésében, amit meglepő helyről eredeztet:

“A fellépések persze sok energiát igényelnek, rengeteget rohangálok, van olyan, hogy egy hosszabb előadás alkalmával másfél kilót fogyok. Ez azért elég jelentős sportteljesítménynek számít. Mivel a szakma megszállottja vagyok, igyekszem mindig maximálisan karbantartani magam.”

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/poor-peter-fiatalos-lendulet/qt0fs8q

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?