ápr 8, 2021
10 Views
0 0

PDSZ: Ez a 19-ei nyitás orosz rulett a tanárokkal, a diákokkal és az idén érettségizőkkel szemben

Written by

„A pedagógusok ugyan az utolsó pillanatban megkaphatták a soron kívüli oltást, sokan azonban még mindig nem kerültek sorra, noha regisztráltak” – mondta a 168.hu-nak Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, aki szerint nagyon veszélyes most mindenkire nézve, ha nyitásra kötelezik az intézményeket.

„Ez a 19-ei nyitás tulajdonképpen orosz rulett a tanárokkal, a diákokkal és az idén érettségizőkkel szemben. Mert az, hogy a pedagógusok megkapták az első oltást, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ők teljesen védettek lennének, és nem jelenti azt, hogy ők nem hordozhatják a vírust, tehát akár terjeszthetik a gyerekek körében. Ebben a hullámban pedig egyre több fiatalról hallani, hogy súlyos állapotba kerül” – mondta Komjáthy.

A szervezet elnöke hivatkozott a PDSZ márciusban közzétett kutatására is, amiből az derült ki, hogy tízből több mint hat oktatásban dolgozó fél attól, hogy elkapja a koronavírust, 84 százalék pedig nem látja biztosítottnak a biztonságos és egészséges munkavégzési feltételeket. Hozzátette, hogy azt remélik, „ezek az eredmények elegendőek lesznek ahhoz, hogy az oktatási kormányzat elfogadja azt az álláspontot, hogy 19-én lehetetlen a nyitás”. Hangsúlyozta, hogy nem arról van szó, hogy a tanárok nem akarnak dolgozni, hanem arról, hogy digitális munkarendben akarnak tanítani, biztonságban. „Többektől halljuk, hogy ha 19-én valóban nyitnak az iskolák, akkor elmennek táppénzre vagy kivesznek szabadságot. Vagyis, semmilyen oktatás sem lesz. Ha marad a digitális oktatás, akkor viszont mindenki biztonságban taníthat és tanulhat.” – mondta Komjáthy, aki szerint „tíz nappal az érettségi kezdete előtt épp csak azt érik el, hogy összefertőzzék egymást a gyerekek”.

Egy tanuló ablakot nyit egy németországi iskola tantermében, 2020. október 19-énFotó: Daniel Bockwoldt/dpa Picture-Alliance via AFP

A 168.hu kérdésére, hogy az érettségizők kapnak-e mentességet a kötelező bejárás alól, az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt válaszolta, hogy az érettségi vizsgák hagyományos módon zajlanak majd.

Eközben az ADOM Diákmozgalom (Alternatív Diákközpontú Oktatásért Mozgaloma korábbi Független Diákparlament) is közzétett egy felhívást, amihez többezren csatlakoztak. Kijelentették, hogy nem mennek iskolába április 19-én, mert szeretnék megóvni magukat és környezetüket az újabb fertőzéshullámtól.

Kapcsolódó

444.hu/2021/04/08/pdsz-ez-a-19-ei-nyitas-orosz-rulett-a-tanarokkal-a-diakokkal-es-az-iden-erettsegizokkel-szemben

Komment írása

Article Categories:
444
banner

Vélemény, hozzászólás?