máj 4, 2021
17 Views
0 0

Pásztor Anna megharapott egy férfit, mert rámarkolt a mellére

Written by

Pásztor Anna nem csak a színpadon karakán – ezt az a történet is bizonyítja, amit a Life TV műsorában adott elő. Az énekesnő olyasmivel szembesült, amitől a többség nagy valószínűséggel azonnal lefagyna, ám ő nem az a típus, akit csak úgy meg lehet ijeszteni, pláne, ha valaki zaklatja. Márpedig vele pontosan ez történt: egy jachtos túrán vett részt Tóth Verával, akit ügyvédbojtárok hívtak meg énekelni. Anna csak kísérő volt, és az elején nagyszerűen is érezte magát, ám amikor a fellépés után elkezdődött a buli, váratlan fordulat következett.

Táncoltunk és az ügyvédbojtárok ittak. Ezek elkényeztetett kis ügyvédbojtárok voltak, gazdag apukával. Akkor jelent meg a Geoforradalmár című albumunk, amin mezítelen kebellel vagyok. (…) Az egyik bojtár úgy gondolta, hogy a tánc hevében odajön és lecsekkolja, hogy az az én mellem-e, kérdezés nélkül. Rányúlt, megmarkolta a mellemet, én abban a pillanatban kifordítottam az ujját és kiharaptam egy darabot. 

Pásztor Anna azt mondta, az eset után a férfi sírva fakadt, mert eléggé vérzett a keze. Ezt látva ő másnap attól tartott, hogy a harapásból akár per is lehet, de szerencsére nem így történt. A fiatal ügyvédbojtár, miután összevarrták a sebét és a kezét bepólyálták, felkereste az énekesnőt, hogy írja alá a kötését.

A műsorrészletet itt tudja visszanézni:

[embedded content]

index.hu/fomo/2021/05/04/pasztor-anna-megharapott-egy-ferfit-mert-ramarkolt-a-mellere/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Fomo · Index.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?